Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megméressél

2010.03.10

MEGMÉRESSÉL

 

( tanulmány)

 

 

 

 

Az első, öttagú Flóra ciklus utolsó, tehát ötödik igehirdetése. Rám, mint nőemberre egyetemlegesen és visszavonhatatlanul kötelezőnek tartom, egy életre. 1937 febr. - márc. jegyződött a vers alá. Nemsokára halott. Ezek a gondolatok a féltő szeretet, a kedves de kérlelhetetlen szigorúság imái. Boldog lehet, akit ehhez hasonlóan mérnek.

 

Mint tudjuk, József Attila betegsége a tudathasadásos elmebetegség volt. Jól tudom, ezzel a világon semmit nem mondtam, mert Benedek Pista bácsitól, a lélek nagy kutatójától tudom, hogy eleddig ennek a kórnak kb.170 körüli alfaját tudták meghatározni.Benedek szavai: - Míg az emberiség ki nem hal, addig se fogjuk tudni, hány alfaja van ennek a ravasz és alattomos bajnak. Azért rohadt betegség, mert felez. Az én egyik része teljesen normálisan funkcionál. Ennek a félnek a tudata tiszta, tudása töretlen, belátó képességének teljes birtokában van.Igenám, de az énen belül lakik egy másik fél. Ez pedig fantáziál, olyan képtelenségeket lát bele egyszerű dolgokba, amiket a másik fél szemberöhögne.Ebben az állapotban került Flóra értő, érzékeny, tapintatos kezébe. Gyógyította,

megsimogatta  a lelkét, pumpálta bele a hitet, holott szakemberként tudta – nincs menekülés. Az ilyen találkozásokból szinte majd minden esetben szerelem alakul ki, természetesen a kezelt fél részéről. Kapaszkodó kell, nagyon kell és ime, itt van…csak érte kell nyúlni.Persze, hogy nincs itt, persze, hogy csak rendelés ez, akkor is, ha sétálni viszem a betegemet. Szembe belemondani viszont gyilkosság. Kíméletesebb, ha egy késsel leszúrja…

Flóra tudása megalapozott, érzelmi világa fejlett és érzékeny volt ahhoz, hogy ennek a bűbájos géniusznak adjon egy képzeletbeli kiskaput, ahol beljebb engedi, mint szigorúan vett beteget. Ebből alakult egy vegytiszta, mindenféle oda nem illőtől mentes kapcsolat. Attila részéről szerelem, ez bizonyos.

Flóra szívébe nem illik belenézni. Áldotta őt az isten sok jóságáért a későbbiekben.

A „Megméressél” kötelező érvényű minden tisztes asszonyembernek, akit méltatnak  ekkora odaadásra. Nem jár akárkinek. Mint Flóra, méltóvá kell válni. Sivár, kietlen életből építkező, előremutató jövőt sulykolt bele abba az emberbe, akiről már lemondtak.Megvonták tőle a hétköznapok bizalmát.

Flóra visszaadta és megigenelte. Nézzük, honnan indulunk:

 

Már nem képzelt ház üres telken,

Csinosodik, épül a lelkem,

Mivel az árnyékkal betelten

Az asszonyok között Flórára leltem.

                

*  *   *

 

Mekkora belső kietlenség! A semmitlen semmi: képzelt ház, üres telken…megfoghatatlan!

               

*  *  *

 

Ő a mezőn a harmatosság

Kétes létben a bizonyosság

Lábai kígyóim tapossák

Gondjaim mosolyai mossák.

 

Ízét adja a tiszta víznek

Száját adja a tiszta íznek,

Hazaszólít, amikor űznek

Szemében csikó legelészget.

 

Ő az okmány, kivel a kellem

A porráomlás ellen, a szellem

Az ólálkodó semmi ellen

Szól, pöröl szorongó szerelmem.

 

* * *

 

Eddig olyan pontos kórtörténeti leírást kaptunk, amihez a fentebb leírtak tükrében nincs hozzátenni való.

A kapaszkodás nyílvánvalóan hordozza az utolsó szalmaszál effektust – hiszen beteg. De az okos én óv, félt, felismer, dícsér, int és megkövetel.

                    

 

 *  *  *

 

 

Érdekeimből megértettél

Bátorrá vakmerőből tettél

Kínlódtál, amíg nem szerettél

Egész világom ege lettél.

                                  

 

*   *    *

 

 

Flóra is fiatal volt, s bát kitűnő szakember, fiatal nőként ő is ugyanúgy keresési állapotban volt. Bár a józan, tudományos ész világított fényesen, egy ilyen megalapozott, tiszta, indokolt rajongásnak ellenállni vétek lett volna, mindkettejükre nézve. Amúgy beteljesülésről nem volt szó.De rögtön megkérdezem, mit értünk beteljesülés alatt… és akkor mélyen le is hajthatjuk a fejünket.Nem minden emberi játszma az ereszd el a hajamat-ig megy. Szeretni, tisztelni, betelni vele, várni rá, remélni, ehhez sokminden nem szükségeltetik, amit normálisék úgy tartanának, hogy mostmár aztán…

A férfi, az igazán szerető, tiszteletteljes, meghatott óvása, felemelt mutatóujjú figyelmeztetése, abszolút fölértékelése zárja a vallomást.Teszi mindenkinek nyilvánvalóvá, mi az érték, amit követni érdemes – sőt KELL.

                              

*   *    *

 

Hát dícsértessél és hidettessél,

Minden korokon át szeressél

S nehogy bárkiben alábbessél,

Mindig, mindenütt megméressél!

                            

 *   *    *

 

Amikor én ezt sokadjára elé-eléveszem és idáig jutok a gyönyörűséges vallomás után, bizony azonnal számadást csinálok magamban. Én ennek az intésnek mindíglen meg akarok felelni. Nem bírnám elviselni, ha ezek a szavak nem tiszta szemmel olvasódnának. Mértékre születtem, mértéket kaptam életem hajnalán azonnal, s e mértéket soha, semmiféle helyzetben föl nem adtam. Kényszeríteni sem lehetett rá.I gaz,nem is vagyok kényszeríthető fajta. Ez az én mértékem.

Ez az én értékem. Az ő szeme előtt akarok tisztán állani. Bevallom, ezt a tiszteletet magatartásom mindig meg is követelte. De énrólam nincs szó.

 

 

Szó van viszont egy sajnálatosan beteg emberről, akit utolért ez a kórság (sose tudjuk meg,honnan jön). Neki eljött, befészkelt, vadul tépte az agyat – de ember, férfi, tiszteletet adó és bizton kapó, méltóságteljes lény maradt haláláig.

 

 

 

thao

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.