Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy utolsó cigaretta...

2009.12.17

Kép

Egy utolsó cigaretta

 

Kisvirág és Bad a kellemes teraszon üldögéltek. Régi kapcsolat volt ez. Felhőtlen, mint a nyári ég, kötetlen, mint egy jó beszélgetés. Most ennek talán vége. Badnak mennie kell.

 

A neveket meg kell magyarázni. Kisvirág eredetileg Karola névre hallgatott. Bad nevezte el így. Az ő neve pedig az Andrásból lett Bandi, majd Bad, tehát az angolosan írt „Bud” itt nem játszik. Mivel mind a kettő művészpályára került élete folyamán, jól teltek a napok a tudatban, hogy a másik dolgozik a helyén, aztán majd előjön, ha úgy akarja. Ezt az életmódot Popper Péter tudóstól és embertől is üdvözölve látták. Az abszolút bizalmi elven alapuló párkapcsolat virágzik a külön lakástól. Amikor Karola írt, nem bírta a zajt. Szerette a tárgyakat, az esztétikus rendet. Bad üvöltette a zenét festés közben és rendetlen volt. Fura egy micsoda, de ebben a rendetlenségben Karola kiválóan érezte magát, mikor Badhoz beszéltek meg találkozót. Így művészi volt, szervezetten össze – vissza. Ha neki kellett volna benne élnie, amúgy minden áldott nap – valószínüleg megzavarodik bele. Ezzel vége is lett volna minden szépnek és jónak. Gyerekről nem esett szó közöttük. Nem érezték már elég rugalmasnak és fiatalnak magukat. Bölcs döntés!

Aminek a teljesítésére nem vagy képes, sőt érzed, hogy nem fog menni, inkább mondj le róla, mint gyarapítsd az "Elmegyógy és Intézet "lakóinak számát. Az alkotó ember általában eladja a lelkét az ecsetjének, a tollának, a zongora billentyűinek. Külsős társ nélkül ez a szekér nemigen megyeget. Tehát itt nem volt „civil”. Prímán és tapintatosan éltek egymással emilyen módon. Ezzel semmi fennakadás nem is lett volna. A taposóakna azonban mindenütt ott van a lábunk alatt. Miért? Csak! Ilyen az életünk. Bad hatalmas lehetőséget kapott egy meghívással. Az USA-ba hívták, annyit fest, amennyit akar. A képeket meg az ottani magyarok venni fogják, mint a cukrot, mert valaki véletlenszerűen egyszer kivitt tőle egy közepes méretű olajképet. Bad – kultusz lett.

Épelméjű művész erre nem mondhat nemet. Hívta Karolát is, de Kisvirág túl régen ismerte ahhoz, hogy hangjában csápjaival megtapintsa az őszintétlen felhangot. Bad annyi év után ki akarta magát próbálni művészileg is és egyedül akart maradni. Ez a színtiszta igazság. Kisvirág ezt azonnal megérezte. Nem volt benne fájdalom. Valahol a tudatalattiban sejtette ő, hogy nem mosolyogva fogják ők 94 éves korukban cserélgetni egymás pelenkáját. Arra azonban  számított, hogy a dolgok állása szerint még van pár külön – együtt, vagy együtt - külön évük egymással. Taposóakna durrant. Kisvirág meg tudomásul vett. Szinte egymás gondolatát kitalálva mondták ki a terasz nevét.

Sem „itt”, sem „ott” nem lett volna érzelem mentes a találkozó. Elég egy gyertya, egy elől hagyott könyv, egy pillantás a poharakra. Az volt a szokásuk, hogy pezsgősből, konyakosból, sörösből, borosból, coctailos-ból mind a két helyen két egyformát tartottak. Abból a fajtából csak kettőt.Ez jelezte a közös otthont. Ez jelentette az összetartozás mámoros titkát.Vendégeiket természetesen egészen más poharakból kínálták, a féltetteket soha nem látta senki. Most, a teraszon két karcsú, józan, hűvös és talpas, gyöngyöző söröspohár állt előtük. Hirtelen emlékezni kezdtek a meleg nyarakra, amikor esténként barna sörön, vagy dinnyén éltek. Emlékezetük eléhozta az ismerős tavacska partját, a sok okos beszélgetést. Igen – a forró éjszakákat is, melyek úgy voltak tökéletesek, ahogy annak lennie kell. – Tudod, Virágom, én azt hiszem, jobb, ha elengedlek! Van még világ rajtam kívül is. Ne csak egy ilyen őrült határolja be a horizontodat. Remek, csodás nő vagy…- Bad eddig jutott a komoly eszmefuttatásban, amikor Kisvirág fölemelte apró kezét. Csak annyi volt a mozdulat, mint egy suhanás, de Bad azonnal elhallgatott.

- Bad, figyelj! Ez mihozzánk nem méltó! Ne kend, nem festék ez! Hamarabb megértettem, hogy menni akarsz, mint te magad. Jól van ez így. Ha most jött el, most jött el. Nem ciánozok, nem hisztizek és föl se lógatom magam. Darabja maradsz az életemnek. Pont. –

Bad ezen a ponton rettentő szégyenbe esett. Kicsinek és falsnak érezte magát. Igen, ez nem méltó hozzájuk. Virág könnyű kezét megemelte. Csókot lehelt rá.- Te is az életem része maradsz örökre és kösz, hogy nem vagy ilyen gyenge …., mint én!- Ezzel Bad egyenlített a tisztesség emberi játszmájában.

 

Mint két jóbarát, mosolyos szemsarokkal nézték egymást. A szemek cirógatásában már nem volt vágy, csak szeretet. A legfontosabb emberi érzelem. Rágyújtottak egy piszok cigire. Sokat beszéltek még, utazásról, múltról, Virág továbi terveiről. Nem volt biztos, hogy Bad jó fogadtatás után hazatér. Nem vot az az inget szaggató nagy hazafi. Festő volt, aki imádja, ha bálványozzák. Nem volt ő elvetni való ember, de azt be kell látni nem csupa Petőfi Sándor szaladgál az utcán. Kisvirág – illetve mostmár Karola szeretettel nézte András bozontos fejét.  – Nagy gyerek maradsz egész életedben! – gondolta és jó szívvel, tényleg, gondolatban elengedte a kezét. Szépen válni, értéket őrizni, megtartani a másikat olyannak, amilyennek szerettük – és fogjuk is, csak az már valami éteri, nagyon nagy adomány. Nem búcsúztak, nem volt sírós istenhozád.

Csak egy legeslegesleges legutolsó, piszok, békében elszívott…cigi.

 (thao)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.