Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Végleg elszállt..

2009.12.17

Kép

 

 

Végleg elszállt…


Andrást, a festőt egy utolsó, békében elszívott cigaretta apropóján ismertük meg. Később az USA - ban töltött éveiről is tudomást szereztünk, majd a felzaklató itthoni látogatás után a nyugalom állapotában hagytuk el őt. Vele, mellette, mindenben egy amerikai nő, Lilly. Korosabb és sokkal tapasztaltabb, de talán András megtépázott önérzetének, zaklatott előéletének ez inkább balzsam, mint hátrány. Utolsó alkalommal Hawaiin láttuk őket, amint az elszálló, titokzatos tábortűz füstje már alkotói ötletekkel ajándékozta meg András fantáziáját, természetesen a kedves, okos, belátó és nagyon dekoratív Lilly oldalán.

A házvezető néni sajnos rögtön kellemetlen hírrel szolgált érkezéskor. A nagy fekete öregasszony, András édesanyja, aki annyira nem akart bevonulni az idősek otthonába (majd saját ötletként tálalva, villámgyorsan mégis megtette) - egyik napról a másikra önkívületi állapotba került. Nyolcvan éve, előzmények nélküli rosszulléte engedett némi reményt arra, hogy ez csak múló állapot. Nem az volt. Pár napos, fájdalommentes agónia után elment. András gondolatban azt mondta, végre talán meglelheted a békédet, amit idelenn soha nem sikerült.
Mivel kint semmilyen rokon nem volt, a hamvakat a házvezető néni, Lilly és az idősek otthonának kellemes tulajdonosnője kísérte el a szertartásra Andrással. Kicsi, lapos sírt kapott, ahogyan ez ott szokás. A fia sajnálta, de soha nem álltak közel egymáshoz érzelmileg, ezáltal a hiánya nem volt olyan égető. Természetes nosztalgia után András helyre tette a dolgot. A tiszteletteljes emlékezés helyére. Életük Lillyvel harmonikus és kiegyensúlyozott volt. A közös munka, a megőrzött külön, mégis mindkettejük számára oly kedves otthonok megadták az alapját egyfajta nyugalomnak. Az asszony határozottan elébe vágott mindenféle rosszízű „ kötelező körnek”. Kijelentette, nem házasodik meg többé. Kétszer már megtette és szerencsésen el is felejtette ahhoz, hogy egy újabb, hivatalos tortúrával tönkretegye azt, ami pont így jó. András nem emelt kifogást. Aki számított, tudta jól, hogy ők teljes mértékben összetartoznak. Így a külvilágnak sem kellett a máz.

Egyik reggel András a postáját szálalgatta, amikor karakteres kézírással írott levelet fedezett föl, mely Magyarországról jött. Elsőnek bontotta ki a papírvágó késsel. Nagyot dobbant a szíve. Kárpáthy Andrea sorai voltak. A saját lányáé. Mint tudjuk, anno Karola nem akarta, hogy akár András, akár a kislány tudomást szerezzenek egymásról. A Kárpáthy is a kritikus neve volt, aki a terhesség idején annyit volt Karolával és a baba születése után feleségül is vette. Karola nem számolt azzal, hogy erős akaratú, jó eszű gyermeke idővel hall ezt – azt, s kérdéseket fog föltenni. Amikor ez megtörtént, leültek ketten a férjjel, mi legyen a teendő. Kárpáthy józan gondolkodású, logikus ember volt:

-        Nézd, Karolám, a tündéri gyerekkora a mienk lett. Felnőtt a mi kis palántánk. Joga van az igazsághoz. Ha így teszünk, megtarthatjuk a szeretetét. Tiltással elüldöznénk. Engedd ki az apjához. Tudod, ilyenkor mondják: - A vér szava… Engedd, szívem! – Ezek után Karola elmesélte a hosszú történetet Andreának, aki az elbeszélést követően rögvest tollat ragadott. Tudatta Andrással, mindennel tisztában van és nagyon szeretné látni. Andrást teljesen felkavarta a történet.
Megint Lilly higgadt nyugalmára volt nagy szükség. Örömét fejezte ki, milyen nagy áldás egy szép, nagy lány. Kérte Andrást, hívja ki, amint lehet. Semmi féltékenység nem volt a hangjában, csak a tiszta öröm. Neki soha nem volt gyereke. Koránál fogva nem is gondoltak együtt ilyesmire, meg az ő életükből valahogyan ez kimaradt. Annál kitörőbb volt a lelkesedése – Andrásból egy darab a kislány. Szerette előre. Andrásnak nem volt ennyire egyszerű. Nem a gyerekkel szemben – a szituációval szemben volt jócskán fenntartása. Nem kérdezték, kirekesztették, nélküle döntöttek. Ezt, mindenek dacára sajnos, jogosan rótta föl – gondolatban – Karolának. De ő elhagyta, s ezt a „szépséghibát” bekalkulálva nem érezte magát semmilyen szemrehányásra följogosítva – de közeledésre sem.

A reptéren sudár, gyönyörű, szőke lány jött le a gép lépcsőin. Szinte meghazudtolta határozott tartása, sportos alkata, okos, szép arca, hogy pusztán tizenhat éves. Gyönyörű jelenség volt. Karola szőkesége – vágott bele András lelkébe a gondolat. A kedves, minden szemrehányást mellőző, nyílt örömű találkozás megmutatta, mennyire jó a kislány természete és milyen jól nevelték. Nyelvszakos gimnáziumba járt. A másodikat fejezte be – régi osztályrend szerint, amit még András ismert otthonról. Ehhez még három évet kellett járnia. Aztán következett a tudományegyetem, melyet Andrea mindenképp el akart végezni. Andrásnak nagyon megmelegedett a szíve, mikor olyan természetességgel szólította a kislány apának, mintha nem most találkoztak volna életükben először. András örömében mindenről megfeledkezett. Andrea a tanév vége után érkezett. Így András összecsapta még, amibe belekezdett a múzeumban. Szólt, most ne számítsanak rá egy darabig. A festészet pedig úgyis saját munkatempója alapján ment, vagy nem ment. Abba nem szólt senki. Az évek folyamán, annak ellenére, hogy nem élt soha takarékosan, jelentős összeg gyűlt a bankszámláján. Képei egyre többet értek. Nagyon kelendő művész volt. Szinte meg sem száradt az olaj, már volt tulajdonosa a képeinek. Városi autóját most hagyta lógva, a teremgarázsban és a hatalmas terepjáróval indultak el. Lányának mindent meg akart mutatni, amit ő eddig szépnek talált. Andrea nevetve redukálta az útvonalat. – Apa!!! Nem utoljára látjuk egymást! Rád sokkal inkább kíváncsi vagyok, lazíts a tempón! – kérlelte apját, aki ezt be is látva, emberibb léptékekben mutogatta a látnivalókat. Lilly őszintén örült, milyen jól egymásra talált ez a két kajla. Csak leges legbelül fájt, mennyire kirekesztette az örömből András. Mint említettük, sem ingszaggató hazafi, sem az egyenesség bajnoka nem volt kedvenc festőnk. Őt így kellett elfogadni. Nem komolyodik meg soha. Nem fogja fölismerni a kölcsönös felelősség, a vigyázó szeretet értékét…. Most lubickolt a lánya körüli imádatban és Lillyt olyan pocsékul magára hagyta, hogy ez semmilyen kommentárt nem ígényel. Csodásakat utaztak Andreával. A kislány sokat kérdezte, miért nem jön Lilly is? Elfoglalt. Ezzel intézte el András. Egy idő után Andreának kényelmetlen lett a kérdezés. Inkább azt a megoldást választotta, hogy amikor az apjának halaszthatatlanul el kellett mennie, ő maga ment el Lillyhez. Jókat beszélgettek, hiszen Andrea már folyékonyan beszélte a nyelvet. Föltűnt a kislánynak Lilly hangsúlyozottan sápadt arca. Semmiség! Ennyivel ütötte el kedvesen a kérdést az asszony. Így Andrea nem akarta további kérdezősködéssel zaklatni. Szerette és becsülte a furcsa, kedves, idegen asszonyt. Imádta lendületes társalgását, humorát, mélységes tudását. Ők ketten nagyon jó barátok lettek. Egyenrangú, igazi barátnők, mert Lilly ezt okosan így alakította. Nagyon szerette a szép nagylányt, de a fájón feltörő anyai érzéseket „átváltotta” a barátság nem kevésbé mély, de fájdalom mentesebb formájára. Két hónap repült el. Aztán Andrea is elrepült, egy nagy utasszállítóval, haza Magyarországra. Apjának a fél szíve utána szakadt. Tapintatára jellemzően Lillyt nem hívta ki a reptérre. A lányok előzőleg Lilly lakásán búcsúztak el.
Erről viszont ő nem tudott.


Lányának fájó hiánya azonnal eszébe juttatta asszonyát és másnap délután, telefonon egyeztetve vele, fölugrott hozzá. A lába földbe gyökerezett. Két hónapig nem vett tudomást a létezéséről. A szép, kreolos bőrű nő viaszfehér arca döbbenetesen hatott rá: - Mi történt? Lyl, darling??? – kérdezte megkövülten.

Az asszony ismerte jól. Még ő sajnálta a szerencsétlent. Ismerte, mint a tenyerét. Soha nem neheztelt rá. Tudta, mit várhat tőle. Ilyennek szerette, ilyennek fogadta el.
- Andy, sajnálom, meg fogok halni. Visszafordíthatatlan. Nem akartam elrontani a kislánnyal való első találkozásodat. Most elárulom, mi is sokat találkoztunk, míg te el voltál foglalva néha. Nagyon büszke lehetsz! Nemcsak csodaszép ez a gyerek, de okos és megfontolt. Gratulálok az édesanyjához is, látatlanban! – szavaiban semmi gúny nem volt. András elvesztette a fejét. Elébb ordítozni kezdett, majd sírva kérlelte, miért nem szólt időben a betegségéről neki Lyl. - Nem volt „időben”, Andy! Mikor kiderült, már mindenütt elszóródott a rákos sejt, szanaszét. Nem is javasolták, hogy kínoztassam magamat. Nyugodj bele és örülj azoknak a szépséges éveknek, amiket együtt eltölthettünk. Nekem épp időben jöttél. Ha nem vagy ennyire kitartó, én nem létesítettem volna még egy párkapcsolatot. Szereteted és ragaszkodásod győzött meg, melletted a helyem – amíg lehet.
Azt mindig tudtad, hogy nem vagyunk egykorúak. Nem igaz? -
- Nem veszíthetlek el! - András már zokogott. – Ismered az én rövidlátó, könnyű természetemet! Se látok, se hallok, mint a gyerek, ha valami nagy dolog ér… Lyl megsimogatta a haját: - Ismerlek, szeretlek, elfogadtalak – és most nemsokára végleg elmegyek. De veled maradok mindig a szívemmel!-


Ameddig az ordító fájdalom el nem jött, otthon éltek. Később beköltözött András is a kórházba. Bámulatosnak tartotta, milyen fegyelemmel tűrte Lyl a fájdalmakat. Verőfényes délután hunyta le örökre a szemét ez a kedves, okos lény, akinek annyit, de annyit köszönhetett. Eleget téve kívánságának csak egy kazal rózsával az ölében, egyedül vitte hamvait a terepjáróval kedvenc kis tavacskájukhoz. Csónakkal bement a közepére és beleszórta a hamut, aztán lassan a rózsaszálakat is. – Szépsége voltál az életemnek. Melletted soha nem volt nyugtalan pillanatom. Örülök, hogy ismerve gyarlóságaimat, ezekkel együtt elfogadtál, szerettél és örülni tudtál nekem. Velem leszel örökre, kedves! – azzal kievezett a partra. Közben végig a régi szép pillanatok képei elevenedtek meg előtte, ott a Hawaii nyárban. Elszálltak a tábortűz szép füstjei, abból az élményből képek lettek. Akkor fogadták meg szavak nélkül, hogy ők már bizony összetartoznak – örökre. Most tebelőled lett elszálló füst, de a szíved sugároz. Szeretni foglak, amíg élek és soha többé nem keresek mást.
Talán fölnőttem a feladathoz és apa leszek, amennyire ez lehetséges.

Köszönöm, hogy az enyém voltál, köszönöm, hogy velem voltál.
Szeretetemben nyugodj meg, kedvesem.
Lyl mosolygó fényképe mellől soha nem fogyott ki a virág, az András kecses írószekrényén. Minden nap ezzel a biztató mosollyal indult, s András végre azt érezte:- sok, nehéz próba után végre megkomolyodott, így alkonyat felé…

 

 

 

thao

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.