Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csokoládé

2010.03.04

 

Kép

 

CSOKOLÁDÉ

 

 

Mertem volt említeni – egy nézés nem nézés, ami nálam a filmművészetet illeti. Ez szálegyig be is igazolódott ebben az esetben is, amikor beléestem ennek a filmnek a varázslatába.

 

 

Minden varázslatos. Az utolsó kábeltologató is, csak ővele én nem találkozom. Kalapomat viszont nő létemre leveszem előtte is, mivel tisztelem a munkáját, s mivel ténylegesen férfikalapot viselek, ha már nagyon fázik a fej…De mit ér az én fejem ahhoz a csoda – team-hez képest, amellik ezt a mesés, igaz varázslatot szalagra álmodta szívem gyönyörűségére! Elmondom a lépcsőket. Első olvasat: mesés környezet, olyan operatőri bravúrral, hogy állam leesett. Történet visz, mint forgószél, érzem a mexikói fűszerek csodás illatát és folyik a nyálam, pedig nem szeretem a csokoládét…Juliette Binoche – mondjam azt, hogy ő „A” nő? Nem mondom, mert akinek van szeme a látásra, az észreveszi, akinek nincs, azt hagyom a maga meggyőződésében. Aztán Johnny Depp, akitől viszont én halok meg (és nem utolsó sorban az én fiam szakasztott mása – nekem).

Csodálkoztam, gyönyörködtem és felsóhajtottam, amikor Roux (Depp) visszajött a két lányhoz – immár végleg. Eltelve a csodával már élesebb szemmel jött a többi olvasat.Jelenleg még csak a kettőszázadiknál tartok,(vagy ki tudja, már hányadiknál), de már merek róla észrevételt szerénykedni.

A vándorlással sorsa által megátkozott fiatal nő, piros kapucnis köpenyben, kislányával megy országról városra kakaós fűszerekkel gyógyítani, varázsolni, szenvedélyt kelteni, nevetést ajándékozni. Most megállapodni látszanak. A francia kisváros elvarázsolt mesehely. A kis bolt mexikói varázsüzletke. Minden jó lehetne. Az emberek kíváncsiak, boldogok, csak félnek. A gróf, a szerencsétlen, bigott, gátlásos balfék parancsol. Beparancsol misére, prédikációba javít, bekukkant mindenhová és őrli saját, szerencsevesztett, boldogtalan életét. Szánnivaló figura, csakhát polgármester és ahogy az agyonkínzott kis teremtés, az ura által buta tehénnek becézett, agyonvert kocsmárosné félve kiböki:

- Az emberek beszélnek… - Kicsi a közösség. Nagy a nyomás. Mindenki igazodni próbál.

S akkor jön egy nő, varázsos illatokkal, kivágott blúzokban, piros cipővel és állandó, vígasztaló mosollyal. Párbaj kezdődik. Itt nem élet – halál, paszuly vagy kanál alapon, hanem aki győz, annak az életszemlélete lesz uralkodó a fellélegezni vágyó lakosok felett. A grófné már idejében lelépett, még hazudva van a velencei kúra-túra, de ezt csak tapintatból kérdezik a közvetlenkedő valóságos gróftól. Mindenki tudja, ettől a bigott, szemforgató szerencsétlentől csak menekülni lehetett.

A látszatot tiszteletből betartják. Az édes teremtés pedig meghallgat mindenkit, ha nagyon erősködik az illető, azonnal rábólint, igaza van.Ez a terápia hat, mert az illető fél perc alatt látja be, hogy nincs igaza.

Igy kerül közel egymáshoz az eltiltott nagymama és unoka, így jut elhatározásra az agyonfélemlített kocsmárosné, aki nem buta, nem bolond, nagyon csinos és remekül dolgozik a csodaboltban – mindemellett felszabadult és boldog. Mindenki megkapja a maga kedvencét, amit kiolvashat a megforgatott csodatál mintáiból, ahogyan és aminek ő látja. Leginkább azonban Vianne ízlésére kell hagyatkozni, akinek a csodabogyójától a hortyogó férj vérre szomjas oroszlánná válik – a hálószobában, hálistennek. A gróf betörik, feladja, s az általa szuttyongatott nagyböjt legvégén betör a boltba rombolási szándékkal, de telezabálja magát csokoládéval és édesdeden és megnyugodva a kirakatban alszik el, mint egy boldog csecsemő. -

Ebből én azt szűrtem le, hogy imádok csinos lenni, mert a fiaim nem is engedték soha az ellenkezőjét, mert megszokták, hogy én mindig karcsún és szolidan sminkelve létezem. Ismeretlen a slafrog, ami a német Schlafrock (hálókabát) szóból jött ugyan, de nálunk egy kelkáposzta szagú, háziasszonyi förtelem. Leszűrtem, hogy a szakállassal, akire fölnézek, akibe vetett hitem éltet, (minden más fölösleges köd), akkor és úgy beszéljem meg a dolgaimat, ahogyan az kettőnkre tartozik. Templomban aludni mise alatt, vagy asszonyt szétverni a házasság szentségében – nos az szentségesebb??? Mindenki járjon, aki akar. Meg ahová akar. A kényszer viszont robban, mint a rosszul összerakott kuktafazék.

Imádok ellenállni a csábító északi szélnek, nem akarom már a messzi városokat, de a kalózomért kimegyek a vízhez, aki hanyagul megkérdezi: - Nyikorog még az ajtó,Violám ?- és tudom, hogy már nem megy messzire, mert visszahozza a folyó zöld vize. Szeretem, ha szépek a nők, szeretem, ha megbámulnak a férfiak, azzal az ártatlan bociszemmel. Szeretem a jókedvet, szeretem a nevetést és nem teszek keresztbe senkinek. Meghallgatok mindenkit és én is szétosztom a magam szeretet - bonbonjait. Boldoggá tesz, ha ízlik – ami JÓ.

 

Ne tessék szíves lenni rámdörögni, csak tessék tovább is templomba járni, ha úgy jobb a lélekállapot. Ne tessék leparancsolni azt a kis sminket a pofámról, mert én így érzem jól magam. De tessék nyugodtan festetlenül járni, ha kedves hölgynek így kellemesebb. Ne tessék akarni, hogy túllépjem az hatvannégy kilót, mert úgy már nem jó. Negyvenkilenc volt a versenysúlyom, de ma már nem bírok annyit, tehát vastagodtam. De pont jó. Hadd ne legyek száz…. De tessék ducin is boldognak lenni, ha genetikailag úgy lettünk összerakva, hiszen a magunk elfogadása a legfontosabb. Láttam rendesen karbantartot, százkilós nőt. Konzumálható látvány volt, nevetett és boldog volt. A „Csokoládé” a túlzás, a lefojtás fölötti teljes diadal. Nincs szabadosság, nincs „erkölcstelenség”, csak az élet élhetővé válik, amit maga a legádázabb bigott is belát a végén. A „Violás” tengerész meg úgyis visszajön, mert ha egyszer megkóstolta a kedvencét, a forró csokoládét, nem akar már sehová menni. Újra és újra meg fogja kóstolni.

 

Leben und leben lassen. – mondja az okos német. Élni és élni hagyni. Szóval – nem hülyeség – szerintem.

 

 

thao

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.