Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Di Caprio szemei

2010.05.13

Di Caprio szemei

 

 

 

Annak okán jutottam el ezen gondolatok megosztásához, hogy a rengeteg Oscart begyűjtött Titanic –ot  sokadjára rágtam át.

Egy nézés – nem nézés. Ezt már kivallottam rég.

 

Mivel az egész úgy jó ahogy van és szeletelhetném, mint a tortát, napestig, engedtessék meg nekem egy rövidke eszmefuttatás arról,amit egyszerűen úgy hívunk: veleszületett adottság. Mivel a helyzet az, hogy állandóan művészember közelében éltem – nem dicsekvés, élethelyzet - pontosan tudom, min rágódik a nagyérdemű. Leginkább a magánéletén. Miért féltékeny a menyasszonyára, az miért nem megy már hozzá, hány házat vett, mikor rúgott be és volt-e tegnap szorulása. A paparazzo meg élni nem hagyja, mert ha ásít, akkor is fotóz, mint két állat. Nagyon nem kéne. Itt fel kell emlegetnem egy családi szállóigét. Amikor a fiúkat dorgatórium jelleggel osztogattam burailag, ők higgadtan válaszolták: - Anyukám,nem kell ez a része. -Nem volt ez tiszteletlenség, csak finom célzás, értettük, lapozzunk. Di Caprionál és a többi látványosságra ítélt tehetségnél is nagyon érvényes: - egyáltalán nem kellene „ez a része”. A dolgában gyönyörködünk, mikor meg csendben akar lenni, hagyjuk már békességben az istenadtát. Ő is csak ember, sőtleg művész, aki kétszer – sokszor olyan sebezhető. A nyugalom az egyetlen orvosság, amivel életben tartható. Minden hülye - forma maga ellen dolgozik, mert ha kikészül és meghal, többé nem lesz része a csodából senkinek.

Most tehát jöhet, amiért belefogtam. Leszögezem, mindenki a helyzet magaslatán áll, a legutolsó asszisztensig bezárólag. Én most mégis Caprionál ragadtam le. Ez a

gyerekember, mert szerintem élete végéig az marad, mindent tud. Nem tehet róla, vele született. Ez az a része, ami nem tanítható. Az a tévhitem volt, hogy csak a nagy szem kifejező. Caprio résre nyitott tengervíz kék szeme maga a beszéd. Ebbe a világcsavargó figurába annyi szeretetet, derűt, életigenlést tett bele, hogy minden mozzanat felsorolására képtelen vagyok. A pali nem játszik. A pali él a vásznon. Az ő halálszegény világpolgársága mélységes hovatartozás. Megható szemlélődése az elesettek, sérültek körül jól megszívlelendő lehetne bárkinek. Gondolok itt az eszét elhagyott Madame Bijou-ra, aki Párizsban, molyette ruhájában, felékszerezve várta a soha vissza nem térőt. Róla is olyan megértő szeretettel beszél, hogy megértjük, szívünkbe zárjuk az esze hagyott öregasszonyt. Aki egy csepp érzelmet tartogat a szíve alján, rögtön vele érez – és nem megsajnál. A féllábú prostituált gyönyörű kezeinek a sokszori lerajzolása, kitűnő humorának megemlítése is egyenrangúvá  tesz, fölemel:- ide, a többiek közé.

 

Caprio nem megkapni akarja a lányt. Nem érdekli a fals fényűzés. Rögtön van szeme a lelkére, amibe mélyen belelát, s tudja, sast kalitkába zárni büntetnivaló barbárság. Nem magának akar jót. Meglát, mert kitűnő szeme és kettőnek elegendő élettapasztalata van és hatalmas szíve. Egy gondolat a legfontosabb számára. Felszabadítani szegény lányt a barom társadalmi konvenciók közül, s hagyni repülni. Merre fog repülni? Odáig nem jut el gondolatban, mert segít, önzetlenül, jó szóval, éles ésszel, de nem önző. Ez akkor a legszebb, amikor a meztelen lányt rajzolván elpirul. Művész modelltől nem pirulgat, hanem pingálja. Ő sokszorosan érdekelt, mert mélyen szereti modelljét. Azt viszont bizton tudja, hogy ezen az egyszeri és megismételhetetlen érzésen túl csak az utcát és a vándorlást tudja neki nyújtani. Itt jön a másik fél teljes embersége, ami előtt szintén kalap le, de arról most itt nincs érkezés írni. Ahhoz egy másik prédikáció szükségeltetne. Maradnak a szemek. Amikor kártyázik a jegyekért, simlis és hamiskás, de akkor sem rohadék, csak egy csínytevő gyerek. Amikor a fedélközben a rakoncátlan szöghaj a szemébe hullik rajzolás közben, akkor éles és megfigyelő, mint a penge. Dolgozni csak pontosan, szépen… Amikor a jóindulatú hölgy fiának a frakkjában vacsorázni megy az oroszlánbarlangba, fölényes és magabiztos, pedig az evőeszközök sorrendjéről sincs fogalma. (Kézzel csak ott eszem, brahiból, ahol szeretnek, egyébként két éves koromtól használom jól a kést, villát.  Erről a baromságról viszont, hál isten, nincs fogalmam, pedig jártam néhány rendes helyen). Aztán beleharap a zsemlébe, villámgyorsan gyufásdobozt hajít az ellenszenves vőlegénynek aki szerencséjére el is tudja kapni, majd lazán pezsgőt kér, s pohárköszöntőt mond.

A lenyűgözött társaság utána ismétli: - Hogy minden nap számítson! -

Itt megint egy kitérő. Amikor egyszer összeestem, mint a kapcarongy, egy igazi asszonybarát mondta el nekem a lényeget: - Csak a mai napot oldd meg, 24 óráig bezárólag. Pont. Aztán jön egy újabb nap és azt oldod meg, ismét 24 óráig bezárólag. Pont. Másként fejedre nő minden, összeroppansz és belehalsz. Soha nem felejtem el neki, a tarisznyámba rakott útravalót, amely egy életen át frissen fog maradni. Sohasem szárad ki. Ha már fejemen a …szalma, beugrik a 24 óráig parancsa, mint vénasszony a kútba. És…megoldom. Aznap 24 óráig. A meneküléskor a helyes út választása, az imádott lány mentése a végletekig, pedig jól tudja, ezzel neki elvégeztetett. A jeges vízben is ott ragyog a lebilincselően kedves,kisfiús mosoly. Beleveri a lány fejébe, esküszavát veszi, hogy túléli, azért is túléli, kettejükért. - És úgy halsz meg, mint egy kedves, öreg hölgy, jó, meleg, puha ágyban .-  A csónak érkezésekor haján és szempilláján már megáll a fagyos pára,

de a lány még szólongatja, csókolja a kezét, ébresztgeti, itt a szabadulás. Késő. Egy elkékült, megfagyott szürkén is boldogan mosolygó halott arctól kell búcsút venni, lefejteni a szorító kezet és elindulni a megtett ígéret szerint. A drága ifjú ember fagyott tetemét pedig benyeli lassan, méltóságteljesen a végtelen óceán. A tetem elmerült, a lélek örökké élt, vele maradt a lánnyal, aki megszülte a megígért gyermekeket és úgy halt meg, mint egy kedves, öreg hölgy, meleg, puha ágyban.

 

 

Nem kell itten firtatni, hogy volt, meg nem volt, meg nem is úgy volt, meg ott se voltak , meg tények, meg statisztikák, meg frászkarika. EMBERSÉG, derű, látás a másik lelkének legmélyére, önzetlen segítség a repüléshez, bilincs helyett. Számomra ez volt a fontos és mindenek fölött az édes gyerek, aki ezt elém álmodta, elém nevette, elém szenvedte, mert zseninek született.

Áldja meg érte az Isten.

 

 

 

thao

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.