Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ősz New - Yorkban

2010.03.05

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

Ősz New – Yorkban

 

Kasszasiker. Minden adott hozzá,hogy az legyen. Elemzését meg sem kísérlem. Nem az én dolgom. Az,akit ezért fizetnek,majd jól elmagyarázza,hogyan kell érteni. Én egészen biztosan tudom,hogy én hogyan értem,számomra mit üzent. Az nem rágógumi effektus,hogy általam már 15 fölött van a nézettsége. Mostanra egy egészen meglepő felfedezést tettem.

 

A stáb, a megálmodók szándéka között ez a szempont nem szerepelt, ebben szinte biztos vagyok. De az „anyag” fura szerzemény ám! Dolgoznak vele és egyszerre önálló életet kezd élni. Olyan közlendőt is hordoz,amit nem is akartak igazából hangsúlyosra venni – egyáltalán beletenni. Történettel nem fárasztok senkit. Nézze meg mindenki magának. Sztereotip szerelmi történetnek indul. Adott egy 48 éves szívrabló, étteremmel,kiváló formában. Esze ágába sincs a „nőket”  komolyan venni. Mint egy jó vacsora. Aztán a Central Park mesterséges taván egy csónakban egyedül meglát egy törékeny lányt. Csak a két hatalmas barna szeme ég bele a férfi lelkébe. Nem is tudj a,fogja-e újra látni. Persze,hogy látja,hiszen miből lenne film? A lány 20 éves, iparművész, öntudatos,okos nő és gyógyíthatatlan beteg. A szíve menthetetlen. Ez a lány úgy él,mintha örökké élne. Tartása van, van benne finomság, józanság, mérték. Ettől varázsolódik el a „használó gép”. Ez valami új. Eddig a nők úgy omlottak,hogy kérni se kellett.

Itt gyulladt ki a fejemben a zseblámpa! Nem gondolom én olyan rosszul, ha egy amerikai kasszasiker is önténtelenül elém teríti! Elvem az volt, mióta élek: egy nőt annyiba néznek, amire tartja magát. Nem gőgös liba kell,nem fönt hordani az orrot a plafonon. ÁÁÁÁÁÁ! Dehogy. Csak természetesen érződnie kellene: én ember vagyok magamért,érték,tessék értem a kellő mennyiségű kört megfutni. Amikor már a kellő figyelem, szeretet,tapintat megnyilvánul a másik részéről,na akkor lehet megkezdeni, másnap a berendezkedést….Ezt a magától értetődő méltóságot hordozza a kislány, természetesen,magától értetődően.

Ettől válik érző szívű, kellemes, odaadó partnerré az elkényeztetett világfi. Mindent megadna,csak visszafordítható legyen a végzet. Nem visszafordítható. Csodás reggelit varázsol,hiszen elhivatott vendéglátós,elviszi mindenkihez,imádják a törékeny semmiséget a barátai. Ő a kérgesnek hitt szívű karácsonyfát díszít,mint egy kisgyerek:

- Még nem szabad odanézni! – aztán már mire szabadna…

De még nem járunk itt. Amíg egy nő azt az értéket,amit képvisel,nem ismeri föl önmagában, addig fogyasztható áru. Eldobható és felejthető. Nem rámászni kell egy férfira,hanem elvarázsolni a szellem és a kellem erejével ahhoz,hogy később egyenrangú társakként,vállvetve vigyék azt a kapcsolatot. Még csak a házasság,vagy az együttélés sem merült fel bennem. A kapcsolat méltóságát,az alaphangot a nő adja meg. Szelíd tartása,okos szava,egy szépen elkészített vacsora,egy okos beszélgetés virágot,udvariasságot,tiszteletet és szerelmet fog aratni.

Természetesen, hogy tovább is fognak menni. De az első köszönésre ágynak esni, az olyan snassz. Legfeljebb jól megütik magukat. Soha nem értettem meg, sértette a fülemet,amikor a hormonok parancsáról kezdett el valaki előttem karattyolni. Leállítottam. Az állatokat hoztam példaképnek. Náluk nincs semmi fölösleges. Pedig őket minősítjük le,amikor helytelen emberi magatartást aposztrofálunk ilyetén mód. Tévedés! Nagy tévedés! Mivel mi a fejlettség magasabb fokára jutottunk és már a fáról is lejöttünk, ezt agyilag is be kellene emelni. Ami azonnal megkapható – értéktelen. Nem tudatos madzaghúzásról van itten szó.

De hogy a jóistenbe tiszteljenek valakit, aki egy köszönés után vízszintbe dobja magát! Kötve hiszem,hogy akár az emberi méltósága is megmaradna. Az,hogy ajándékba kaptuk a szerelem csodáját,meg illene kellőképpen köszöni és élni – nem visszaélni kellene vele. A filmbéli sármőr még a saját lelkiismerete legmélyére letúrva az elhagyott lányát is megtalálja, bocsánatot kér,hogy elhanyagolta és a felnőtt, okos, szép fiatalasszonnyal élik át teljes mélységéig az apa – lánya kapcsolatot. Vissza tudják hozni az elvesztegetett időt. Bocsánatot nyernek az elkövetett bűnök. Az imádott lány érdekében a saját lánya is segít sebészt keresni. Talán egy életmentő operáció, talán…A lehetetlen még a legmesteribb kézben is lehetetlen marad. Megtalálta az értéket az elkényeztetett,vagy csak nem szerencsés férfi. Mint egy üstökös, átsuhant az életén,hiszen alig volt pár hónapjuk egymásra. Ez az érték azonban helyre tette hibás értékrendjét. Mikor ugyanazon a tavon látjuk csónakban lányával és újszülött unokájával a karjában, akit éppen cumisüvegből etet, akkor már helyükön vannak a dolgok.

A bánat örökké vele marad. Elvesztette az EGYETLENT, hiszen tudjuk,mindenkinek csak egyetlen párja van – igazi. De megnyerte lánya szeretetét,bocsánatát és nagyapaként végre családja lehet. A szeretet- tartománya felszabadul a lefojtott nyomás alól. Helyet és értékrendet talált az életében.

 

Ne herdáljunk, az istenért,mert nem arról szól. Nem kérész életűek vagyunk. Nem egy nap az életünk. Holnap is tükörbe kell nézni.

Holnap is el kell érnünk azt,hogy megbecsüléssel szemléljük – saját magunkat, mert magatartásunk alapján kell, hogy megérdemeljük.

 

thao

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.