Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BERCHTESGADEN

2011.01.26

Berchtesgaden

 

(jegyzet)

 

 

Imádott Képgurum most is csodálatos képekkel örvendeztetett meg. Amikor viszont Berchtesgadent megláttam – enyhén szólva kinyílott a kisbicska a zsebemben. Egészen nagyra.

A Berchtesgadeni Sasfészek az emberiség legaljasabb, alattomos gyilkosának, az emberiség szégyenének, egy elmebeteg gnómnak volt kedvenc helye, ahová visszavonult. Ez az embernek látszó képződmény Adolf Hitler volt. Ha a kék, vidám napernyők egy környékbeli, más csúcson épült kastély teraszán csücsülnek – elnézést. Ha viszont Hitler kastélyát építették át és csináltak belőle nyaralóhelyet, azt kikérem magamnak, az egész emberiség nevében.

 

Nos – azt látjuk a képen, vagy nem, számunkra mindegy. Lényeg az, VOLT egy ilyen kastély. A Führer és kitartottja,  Eva Braun számára. Az is ilyen csúcson helyezkedett el. Nagy létszámú személyzet szolgálta ki a roppant pedáns, kevés szavú, ritkán megjelenő, puritán életmódot folytató zsarnokot. Az ottani létforma elbeszélése első kézből származik. Az alant, a völgyben megbúvó faluból toborozták a szobalányokat. Tiszta, szép német kislányokat, dirndliben,kifogástalan egészséggel, szigorú megkötésekkel és meglehetősen gavalléros fizetéssel. Az idős hölgy, aki maga is, kb. 16-18 évesen teljesített ott szolgálatot, aranykeretes szemüvegben, kifogástalan megjelenéssel, már nyugdíjasként mesélt az ottani életről.

(Ez egy televíziós dokumentumfilm.)

Szigorú beosztásuk volt. Ahová szólt a munkaköri meghatározás, csak ott lehettek jelen. A Führer körüli felszolgálást is csak a kiválasztottak végezhették. A legkínosabb helyzetben a ház asszonya volt (aki nem is volt asszony, mert ez a beteg rém öngyilkosságuk előtt pár perccel vette el, a bunkerban). Azért volt kínban, mert nem volt helyzete. Így a személyzet sem tudta, hogyan bánjon vele. Ezzel Hitler nem is törődött, hagyta, teljesen figyelmen kívül helyezte, hogyan vergődik a szolgálatot teljesítők és a gazdai lét között. Aki egy ilyen ember macája lesz, azt akasztottan se sajnálom.

 

 

Aki emberek sokaságát nyírja ki, szenvtelenül és még meg is gyártja hozzá a „megfelelő” ideológiát, az hamarabb és kínosabban rohadjon meg – mint ahogyan ő gyáván, az utolsó pillanatban végzett magával és temérdek benzinben égett múmiává. (Ne felejtsük el Sztálin elvtársat sem, sőt a Gulag, Recsk megemlítése is ide tartozik. De most nem azokat a gaztetteket boncolgatjuk.) Aki képtelen fölfogni a teljes, totális megsemmisülést és 14 éves gyerekekkel akar világháborút nyerni – az teljesen világosan sárga cédulás.

Ami nagyon érdekes: - minden rémtettet el tudott dugni a lakosság elől. A szolgálatot teljesítő szobalányok éppúgy nem tudták, mi folyik, mint a haláltáborok közvetlen szomszédságában lakó falvak népe. Erről szökött – sikeresen szökött táborlakók csodálkozva beszéltek. A vezérkar, a tisztek, a keretlegények természetesen mindent tudtak és teljes odaadással irtották a „mételyt”. A mételyt, ami nem szőke, kék szemű és tiszta fajú árjaként látta meg a világot.

 

Nagyon sajnálom, hogy mindez megtörténhetett, hogy ártatlan lengyel iskolásokkal a papjuk is elment a gázkamrába, hogy ne maradjanak egyedül. Ilyesminek a földön többé nem lenne szabad megtörténnie. Sajnos – a háborút az ember, mint elcseszett faj – úgy kívánja, mint alkoholista bármi ihatót.

Tudom, hogy a fölmelegedés, az azt követő rémséges katasztrófák sorozata tudományosan magyarázható. De számomra eléggé büntetés szaga van a dolognak. Mi emberek, jól „odatettük magunkat”. (Az állat ilyeneket soha nem tesz. Ennie kell, ezért öl – de csak annyit, amennyi el is fogy.)

 

Már Jézus meghurcolásánál bemutatkoztunk.

Ezen kicsit el kellene gondolkodni.

 

 

Végül – mintegy zárásként, leírnék egy történetet, mennyire tulokká tehetők a tömegek. A massza. A II. Világháború már kitörő- félben volt, amikor két német kislány Nyíregyházára utazott, vendégségbe. A magyar újság címlapon lehozta, hogy rózsacsokrokat dobáltak a Führer tiszteletére rendezett parádén, a Führer kocsijába. Egy tövis megsértette az arcát.

A két kislány magán kívül vetette rá magát a büdös, ólmos újságpapírra (akkor még hol volt az ofszet festék) és csókolgatták az imádott arcot, amiért ilyen baleset érte.

 

Két kérdésem marad: - ilyenek lennénk? Napernyő a halál osztójának házára és imádat, anélkül, hogy tudnánk, mit is  imádunk??? Nagyon valószínű számomra – sajnos, igen.

 

 

thao

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.