Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Theo Sarapo

2013.07.09

bio_theo01.jpg 

 

 

Theo Sarapo

 

 

( Christie Laume  visszaemlékezése nyomán bátyjáról,
 Théophánis Lamboukasról, Edith Piaf második, egyben utolsó férjéről.)

 

 

Párizsba született, görög ortodox családból.1936 – ban. Meghalt 1970- ben egy Limoges –i kórházban, súlyos autóbalesete után.

Bár a fodrászatot tanulta és az volt tervbe véve, hogy apja üzletét veszi át, az énekesi pálya és a film sokkal jobban vonzotta. Megismerkedésük egy közös barátnak köszönhető, aki elvitte Edith – hez és bemutatta neki a hallgatag, szép, fiatal férfit.

Az első látogatáson egy szót sem szólt. Edith azt mondta közös barátjuknak, ha meg is tud szólalni, nemcsak szép, ő szívesen látja újra. Pont 20 év korkülönbség volt közöttük. A már 46 évesen súlyos beteg Edithet Theo minden áron feleségül akarta venni. Ő maga 26 éves volt ekkor. Elvarázsolta a személyisége, a művészete, s mielőtt bárki bármit félre gondolna, 1962 – 1963 – ig tartó házasságuk után, Edith bekövetkezett halálával 7 millió frank adósság szakadt a fiatal özvegyember nyakába. Erőltetett menetben hajtott turnéi ennek az adósságnak a ledolgozását szolgálták. Mint tudjuk, nem csak aktívumot, hanem passzívumot is örököl az örökségre jogosult. Theo ezt örökölte.

Limoges – ban azért halt meg, mert a közelben szenvedett súlyos balesetet. Nekiment egy fának és már nem volt menthető.

Ekkor 34 éves volt.

 

 

bio_christie02_dec07.jpg

 

 

Testvére, Christie Laume nagyon hálás volt a házaspárnak. Meghívták, lakjon velük és Edith az ő énekesi karrierjét is sínre tette. Nagyon sok mindent énekelt. Franciaországban népszerű volt. Nálunk nem közismert a neve.Világkarriert nem futott be, de hazájában jó helyen jegyezte a szakma.

 

 

 

images--25-.jpg

 

 

Az esküvőt hatalmas tömeg követte, rajongók, az utca embere,

mindenki látni akarta az imádott „Kis veréb” boldogságát.

Edith halálosan félt attól, hogy rajongói elpártolnak tőle a szokatlan házasság miatt. Mikor kiléptek a városháza erkélyére, a tömeg egy emberként zúgott:- Éljen Edit, éljen Theo! –

Turnéztak együtt sokat. Michel Emer dala: „Mire jó a szerelem?”

óriási sláger lett. Kettejüknek, kettejükről szól. Theo előadóművészi adottságait Edith sokat csiszolta. A kezdetekben nazális hangokat kigyakoroltatta vele, s későbbi, magányos sikerei, felvételei, fellépései mind nagy sikert arattak. Jó alapanyaggal könnyű volt dolgozni.

 

A görög fiú az algériai háborúban 33 hónapot töltött. Ezekről az  emlékeiről nem beszélt. Innen volt legendás hallgatagsága.

A Père-Lachaise  temetőben nyugszik, Edith sírjában, ahol Edith apja, kislánya (akit szinte gyerekfejjel szült, és aki nagyon hamar meghalt). A sír felirata: Madame Lamboukas, akit Piafnak neveztek.

 

220px-piaf.grave.600pix.jpg

 

 

 

Testvére szerint a gyász végigkísérte Theo egész hátralévő életét.

Később még voltak futó kalandok az életében, de a szerelem, a házasság számára csak Edith volt és maradt.(Theo kifejezetten magas férfi volt, Edith 142 cm és 40 kiló.)

 

220px-edith_piaf_-_theo_sarapo_1.jpg

 

 

 

 

Ha egy sógornő ennyi szépet tud leírni, ráadásul abszolút hitelesen, hisz szemtanúja volt az életüknek, akkor megerősítve érzem azt a tény, hogy Edith önzetlen és jó ember volt, aki csak magát pusztította. Új görög családja is nagyon szerette. Anyósa fiatalabb volt nála. Vasárnaponként náluk ebédeltek és távozáskor a kert gyümölcsiből hatalmas kosárral kaptak.

(Ez a momentum Edith önéletrajzi könyvéből ismeretes.)

 

Eredeti célom az volt, hogy Christi Laume szavait tolmácsolom.

A gépi fordítás azonban szinte teljesen érthetetlen, nem tudtam emberi formába rázni, így magyarul fogalmaztam újra az általa írottakat. A hölgy ma már nem énekel, mélyen vallásos és ápolja testvére és Edith emlékét.

 

 

thao

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.