Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kislány

2010.02.27

Kislány

 

 

 

Ha mástól hallom, talán el sem hiszem. Vesztettem el gyönyörű, hatalmas, férfiemberré növekedett gyermekemet. Erről a tényről részletesen beszámoltam egy általam igen szeretett – pár fős közösségnek. Szívesen járok oda. Jóságosak és megnyugtatóak. Többet nem akarok erről mondani, mert nincs felhatalmazásom az édesanyától…

 

 

Idős nagybátyámat temettem, mikor az egyik hölgy megszólalt:- Mi is onnan temettük a gyereket .-  Bennem a szó megállt, hiszen tőle semmi reakció nem érkezett, mikor egy sugaras, nyári napon tíz évem kálváriája kibukott belőlem. Mind megkönnyezték drága fiam elvesztését, de ő nem szólt a saját keresztjéről. Most, amikor a drága öreget átadtam egy jobb világnak – megnyílt. Egyetemista, 21 éves lánya ment el egy év alatt. A rák az agyát támadta meg. Végigjárták a chemo - t és a sugarat, volt olyan, hogy egy napon mindkettőt. A kislány elment. Azóta ketten élnek, szép házukban. Temetőbe gyakran jár és megfigyelte, hogyha nem először a lánya sírja következik, beborul az idő és esni, vagy havazni kezd. A kis  szélforgókat, amiket az évfolyamtársak raknak ki – nem lehet levenni, mert mikor hozzáér a kezével, rögtön eleven mozgásba kezdenek. Én magam, tíz évvel gyermekem eltávozását megelőzően már tudtam – mi vár rám. Tudtam, hogy a betegségnek nincs neve, még ehhez kevés az orvostudomány. Hitem szerint békés, szép világban él. Nem bírná az elembertelenedett, napi harcot. A rákkal küzdő kislány édesanyja, aki oly törékeny és fiatal még, hirtelen kapta nyakába a vészt és egy év alatt minden reménye szertefoszlott.

 

 

Így élünk mi, árva édesanyák. Ki temetőbe járással, ki – mint magam – a napi gyertyaszállal és az írással mondjuk el, hogy volt egy gyerekünk, imádtuk és elvette tőlünk az isten. Nekem kettő maradt még. Hitem erős, hogy a sokat szenvedett pásztor, az emberarcú isten tudta, mindkét esetben, mit csinál. Valami derűt hordozok a szívemben, ezért gondolom, jól döntött. ( A másik anyuka nagyon érdeklődött írásaim után. Remélem, elhiszi nekem mindazt, amit egy gyermek elvesztéséről elmondani, leírni lehetséges). Az én fiam 31 évesen ment el a másik, szebb világba. Én hálás szívvel köszönöm, hogy ennyi időre ajándékba kaphattam és velem lehetett. Találkozunk, szívem!

 

Anya

 

 

 

(thao)

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.