Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Motel

2010.03.08

Kép

MOTEL

 

 

 

 

Amikor arra gondol az ember, hogy valami nagy igazságtalanság történik az életében, nem szabad elkeseredni. Talán úgy is fogalmazhatnánk, elő kellene venni a meglévő bölcsességet és tovább kellene látni az orrunknál. Az alábbi történet nem vidám. De ilyen is van – valljuk be, nem is szomorú. Ilyen.

 

 

Karácsony volt New-Yorban. Az utcák talpig lámpázva. A boltok ontották a fölösleges holmit és üvöltött úton – útfélen a „Jingle Bells”. Fölöslegesnek azért tartom ezt a rettenetes tülekedést – három napért, mert szerintem 365 napon át kellene egymás életét olyanná tenni, amiért nem három lesz a kárpótlás. Mindegy.A két embert a legvétlenebb véletlen sodorta össze. A férfi házasságban élt 15 éve. Nagyon boldog házasságban. Most tehette meg először, hogy valami csodaszéppel lepje meg a feleségét. Keresett végre annyit, hogy egy ilyen pazar ajándékkal, némán köszönje meg mindazt, amit a nem kevés év alatt átéltek. Az ajándék egysoros, opálfényű igazgyöngysor lesz. Ezt körbepuhatolózta, mert nem akart öröm helyett csalódottságot „lepleztetni”. Nyílt, kacagó örömet akart. Bár az asszony nem volt agyon díszítve, erre régen vágyott. Mindenki szeretne valami különlegeset látni az életében. Feleségének ez régi, titkos óhaja volt. Az ékszerboltba készült aznap este. Előtte kíváncsi volt egy frissen megjelent, pazar kiállítású atlaszra, melyet ünnep előtt dobtak piacra. Betért hát egy könyváruházba. Meg is találta, amit akart. Ragyogóra sikeredett, alapos, mondhatni mesteri munka volt. Ahogyan elmerült benne, csodálkozva érezte egy meleg kis kéz véletlen érintését. Az azonnal elrebbent az övétől, de tulajdonosát szemügyre lehetett venni. Húsz év körüli, barna lányhoz tartoztak a kezek. Rengeteg haja úgy keretezte az arcát, mint értékes festményt egy blondel keret. A szeme, az olajbarna hatalmasság volt rajta a leginkább tekintetet vonzó. Valami kedves csodálkozás ült benn a pillantásában. Ettől talán még nagyobb, még kifejezőbb lett.

 

A férfi betért az ékszerészhez és kiválasztotta a csodás gyöngyöt.A mesés, sápadt, gyöngyszemeket valami opálosan rózsaszín, éteri árnyalat tette még varázslatosabbá. Kék bársony dobozba került, majd művészi igényű csomagolásba. A férfi kiállította a csekket és ment haza.

Az „édes terhet” még az előszobában sikerült láthatatlanná tennie. Asszonya a megszokott, ragyogó mosollyal várta. Szerettek várni egymásra, imádtak találkozni, megbeszélni kis randevúkat napközben. Ők így éltek. Szerencsés emberek voltak. Gyerekük nem született, de erről soha nem beszéltek. Annyira kitöltötték egymás világát – ilyen előfordul ritka, nagy szerelmeknél – hogy harmadikat nem is igen tűrt meg a kapcsolat. Ez szép, romantikus, de hála, hogy nem tipikus, mert kihalnánk. De mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyenre kódolódott. Az asszony tanárnő volt, a férfi mérnöki hivatásával volt lekötve. Csodálatos épületek dicsérték találékony fantáziáját. Örömmel dolgozott.

 

Második találkozásra a csodálkozó szeművel ünnep után került sor. Ugyanott. Véletlenül.

A férfi elszánta magát az atlasz megvásárlására. A lány a boltban keresgélt ismét. Köszöntek. Már ismerték egymást látásból, ennyi járt. Ebből beszélgetés, majdan séta lett. A lány elmondta, utolsó éves az egyetemen. Filozófiával foglalkozik és alig várja, hogy taníthassa is. Rengeteg gondolat felhalmozódott benne. Szerette volna minél előbb megosztani a növendékeivel. A férfi hallgatta őt, s a mese nyomán felidéződött az ő diákkora, amire nagyon szívesen emlékezett.

A lánynak elmondta – érintőleg , de a dolog teljes súlyát értékelve – milyen felhőtlen és boldog a házassága. A lány viszont megosztotta vele, teljesen árva. Szülei egyszerre haltak meg egy balesetben. Hagyatékként tehetős összeg maradt rá, mely biztosította a lehetőséget a tanulmányok folytatására, sőt későbbi életét is teljesen megalapozta. Séta után kezet fogtak. Az utak barátságosan kettéváltak. A találkozás viszont nem tűnt el nyom nélkül.

 

Hetekig forgatta fejében a gondolatot a férfi, míg el nem szánta magát. Az egyetem tekintélyt parancsoló kollégiumába belépve érdeklődött, megtalálhatná-e a kisasszonyt. Készségesen lehívták neki. Nem érdeklődtek, milyen ágú rokona. A társalgóban amúgy is azt fogadott mindenki, akit akart. A lány pillangó-lépteivel leszökellt a lépcsőkön.

Hellyel kínálta látogatóját, aki nyomban a tárgyra tért. Nem tántorodott ő el a házasságától, de nem tud szabadulni új ismerősének varázsától sem. Kifejezte, hogy nem érzi tisztességtelennek magát. Hasadásos állapotban volt. Két félre szakadt. Az egyik ugyanúgy hazajárt, nevetett, szeretett otthon, mint régen. A „másik” a lány közelségére vágyott. Nagyon. Körülbelül ennyi. „ – Kabátot veszek és menjünk innen. – „ javasolta a lány és föl is szaladt a kis, puha pelerinért. A beszélgetést a parkban folytatták. Ő elmondta, nem csodálkozik. Ugyanúgy sokat gondol a férfira. Neki nem kell „hasadnia”. Nem jár senkivel. Eddig a tanulás érdekelte, de nagyon. Udvarlóra még nem ért rá. Ezek a bulizós éretlenek különben sem keltették föl az érdeklődését. A hasadásos állapotot megértette, sőt természetesnek találta. Egy filozófus jobban belát az emberi lélekbe, mint átlagemberék, akik nem foglalkoztak ilyesmivel mélyrehatóan, csak ítélkeztek tudás hiányában. Könnyen. Felelősség nélkül, konvenciókba kapaszkodva.

 

Találkoztak többször, majd létre kellett jönni a teljes találkozásnak is. Törvényszerűen. Mivel a kollégium rendje szigorú volt / csak a diákok tudták egymással elmutyizni néha a szobacserét /, mást meg nem kívántak beavatni, maradt a motel. Amúgy el kellett volna már nézni egy építkezésre, ami távolabb volt. Itt volt az a nap, amikor életében először hazudott a feleségének. Valahogy – furcsamód – nem bántotta, hogy hazudnia kellett. A hasadás úgy értelmeztette vele a helyzetet, hogy az a „fele” tiszta maradt.

 

A motel kellemes volt, csak nagyon személytelen. A kedves tárgyak hiánya, az abszolút funkcionális berendezés világosan mutatta,itt jönnek és mennek az emberek. Ennyi. Takarítás után már senki emléke nem marad itt. Beléptek a szobába. Annyi kedves, cirmos, magával ragadó érzés gyülemlett fel bennük, hogy már nem kellettek szavak. Finoman,mint egy féltenivaló gyümölcsről a héjat, hámozták le egymásról a ruhát.

A két forró test egymáshoz simult. Sokáig így maradtak. Érezték egymás illatát, átjárta őket valami meghatott, különleges szeretet.

 

Mint előzőleg közös akarattal

megmásíthatatlanul deklarálták – ez volt életül első és egyben utolsó találkozása. Ezeket a napi beszélgetések sem fogják követni. Úgy gondolták, a sors ajándéka volt. Megbecsülik. Elteszik,ahová való. Tovább nincs létjogosultsága. A férfi otthon leültette a feleségét. Részletesen elmondott neki mindent.

Atlasztól – a „kettős énig” bezárólag – MINDENT. Határozottan kijelentette, nem kaland volt, nem lesz több ilyen, furcsa érzés, de nincs benne szégyenkezés és csalás – érzet. Kifejezte reményét, hogy az eddigiek szellemében megértésre talál otthon. Magyarázatot még magának sem tud adni. Hogyan tehetné akkor a feleségének ugyanezt?

Az asszony figyelmesen végighallgatta. Türelmet kért, míg átgondolja az egész történetet. A férfi kezet csókolt neki és kiment a dolgozó szobájába.

 

Hetek teltek el, minden hangos szó nélkül. Aztán egy este a felesége átölelte a nyakát. Ezzel jelezvén, hogy lelkében pontot tett a történtekre. Ugyanolyan felhőtlenül folytatták az életüket, mint az intermezzo előtt. Soha, egyetlen szó nem esett, csupán a gyöngysor maradt a kék bársonydoboz rejtekében. A feleség képtelen volt a nyakába tenni.

Nem viselte soha.  A sors még tíz évvel ajándékozta meg eltéphetetlen házasságukat.

A feleséget olyan alattomosan rohanta le a rák, hogy mire észbe kaptak, már a temetőben volt. A férfi elrejtette végtelen fájdalmát. Most már csak az épületeit, csillogó irodaházait tervezte megszállottan. Egyre meghökkentőbb ötletekkel, egyre merészebb megoldásokkal.

 

Egy nehéz nap után a Central Parkban szellőztette fáradt fejét, mikor ismerős alakot pillantott meg. A csodálkozó szemű jött vele szembe. Kézen fogva egy tíz év körüli, gyönyörű kisfiúval, aki az ő szakasztott, csodálkozó szemű mása volt. Barátságosan köszöntötték egymást. A lány elmondta, Torontoban él, ott tanít. Nagyon jól megtalálta a helyét. Minden valóra vált, amire a tanítással kapcsolatban vágyott. A férfi kérdő tekintetére mélyen lehunyt pillákkal mondott igent. Nemlegesen megrázta a fejét – kérve ezzel, ne bolygassák meg a gyerek lelkét. Nem akarja, hogy megtudja, ki az édesapja. A férfi bólintott. Pár barátságos szó után kezet fogtak és mentek tovább.

 

A férfi a változatlanul megtartott lakásban mindig megnyugodott. Annyira hozzá volt szokva, hogy ez kettejük birodalma, hogy szinte tapinthatóan érezte az eltávozott kedves jelenlétét. A takarítónő olyankor érkezett és tette a dolgát, amíg ő a tervező irodában volt. Háztartást nem vezetett. Volt bőségesen hely,ahová eljárhatott vacsorázni. Ha nem volt kedve elmenni, házhoz kéretett valamit.

 

A mai találkozást is helyére tudta tenni. Valami kinyilatkoztatás féle nyugtatta a szívét. Mintha ez a bátor, erős, egészséges legényke lenne a bizonysága annak, hogy ami kettejük közt történt, az tiszta dolog volt.

Boldogan gondolt rá, hogy él valaki a világban,aki végül is az ő folytatása. Késztetést azonban nem érzett a közeledésre, egyrészt, mivel erre némán megkérték, másrészt neki bőségesen volt „hova tartozni való”-ja. Soha többé nem nősült meg. Tervei, álmai töltötték ki az életét.

 

Kedves, jóságos embertársaim! Ez a történet nem tipikus. Azért is íródott le. Meg legfőképpen azért, hogy soha ne törjünk pálcát, soha ne ítélkezzünk valami fölött, amihez nem értünk. Ha belelátunk, akkor meg kétszeresen ne. Az ember, aki tudja magát,

nem kérdez: cselekszik. Aki hozzánk jár panaszkodni, ott már régen gyökeret vert a bizonytalanság. Ez esetben viszont a tanácsunkat hatszor rágjuk meg, mielőtt adnánk belőle. A valódi tanács úgyis saját és megszenvedett kútfőből jön és juttat el a megoldáshoz. Kétszer gondolja meg a külsős, aki veszi a beleszólás bátorságát.

Mindenkinek a maga élete.

 

 

 

 

 

thao

 

 

 

 

Kép

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.