Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Herbert Grönemeyer : Der Weg

2010.01.16

Kép

Der Weg

Ich kann nicht mehr sehn,
trau nicht mehr meinen Augen.
Kann kaum noch glauben,
Gefühle haben sich gedreht.
Ich bin viel zu träge um aufzugeben.
Es wäre auch zu früh,
weil immer was geht.

Wir waren verschworen,
Wären füreinander gestorben.
Haben den Regen gebogen,
uns Vertrauen geliehen.
Wir haben versucht,
auf der Schussfahrt zu wenden.
Nichts war zu spät,
Aber vieles zu früh.

Wir haben uns geschoben,
durch alle Gezeiten.
Wir haben uns verzettelt,
uns verzweifelt geliebt.
Wir haben die Wahrheit so gut es ging verlogen.
Es war ein Stück vom Himmel,
daß es dich gibt.


 

Du hast jeden Raum mit Sonne geflutet.
Hast jeden Verdruss ins Gegenteil verkehrt.
Nordisch nobel deine sanftmütige Güte.
Dein unbändiger Stolz,
das Leben ist nicht fair...

Den Film getanzt in einem silbernen Raum.
Vom goldnen Balkon die Unendlichkeit bestaunt.
Heillos versunken, trunken,
weil, alles war erlaubt.
Zusammen im Zeitraffer,
Mittsommernachts-Traum.

Du hast jeden Raum mit Sonne geflutet.
Hast jeden Verdruss ins Gegenteil verkehrt.
Nordisch nobel deine sanftmütige Güte.
Dein unbändiger Stolz,
das Leben ist nicht fair...

Dein sicherer Gang,
Deine wahren Gedichte.
Deine heitere Würde,
Dein unerschütterliches Geschick.
Du hast der Fügung deine Stirn geboten.
Hast ihn nie verraten,
deinen Plan vom Glück,
deinen Plan vom Glück.

Ich geh hier nicht weg,
Hab meine Frist verlängert.
Neue Zeitreise, offene Welt.
Habe dich sicher in meiner Seele.
Ich trag dich bei mir bis der Vorhang fällt.
Ich trag dich bei mir bis der Vorhang fällt...

************************************************

Az út

 

Nem látok többé,

Nem hiszek  szememnek,

Nem tudom hinni, hogy

Érzések változzanak.

Sok mindent cipelek, ahhoz

Hogy feladjam, túl korán

Lenne, hisz annyi minden

Történik még…

 

Megesküdtünk egymásnak,

Halni készek voltunk.

Esőből szivárványt

Varázsoltunk ketten,

Hittel hittük egymást,

A végsőkig elmentünk,

Semmi nem volt késő,

De korán annyi minden

Még….

 

Áttoltuk egymást apályos

Időkön, felapróztuk magunkat,

Kétségbeesett szerelemért,

A valóságot, amennyire csak

Lehetett, jóra hazudtuk,

Az ég egy darabja volt, hogy

Te vagy nekem…

 

Mindenüvé árasztottad a napfényt,

Minden bosszúság kacagásba fúlt,

Lágy jóságod északfényű nemessége,

Kötetlen büszkeséged,

Az élet nem fair…

 

A film táncol egy ezüst teremben,

Aranyló páholyból vég nélkül csodáljuk…

Méltatlanul lezülleni, inni, mert mindent

Szabad volt, versenyt az idővel, együtt

A nyáréji álomba fúlni…

 

Mindenüvé árasztottad a napfényt,

Minden bosszúság kacagásba fúlt,

Lágy jóságod északfényű nemessége..

Kötetlen büszkeséged,

Az élet nem fair…

 

 

Büszke járásod,

Igaz verseid,

Tiszta akaratod,

Arcod, mely soha

Nem volt megingatható,

Homlokodon hordtad

Végzeted,

Terved a boldogságról

Soha nem árultad el,

Terved a boldogságról

Soha nem árultad el.

 

Nem megyek el innen,

Időm még nem járt le,

Új időutazás, nyitott világ,

Biztosan tartlak a lelkemben téged,

S hordalak, míg a függöny lehull,

S hordalak, míg a függöny lehull.

 

(thao)

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.