Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Borbálla úrasszonynak szeretettel

2010.12.19

Borbálla úrasszonynak szeretettel

 

 

 

Kedves, legfőként szeretett sógorném, kit es nem láték immár harmadfél éve. Hiányodat lelkem ügön megsínylenyi látszék, mivel bátyádurad, aki es az én hites férjem lenne, nem úgyan viseli magát, mint azt bizton elvárhatnám tülle.

 

 

Számlálnám néked bánatimat tehát. Jó cselédem felől bizton lehetel, mivel ű nekem ügön jó emberem és hahogy fényre derülne a münk levelezésenk, ikább tépetné ki a nyelvit, semhogy münket egy ígével is a szaftba mártandana. Mü es hát az én nagy bánatomnak oka? Kérded mán most, gondolom, ügön felnyitott szemekkel és csudálkozó ábrázattal, ahogy elképzelém. Az te bátyád, ki es az én férjem, nem egészen kifogástalan magatartását mutassa, miolta idehaza vagyon. Lehetséges, hogy elunta magát, mert az seregbe nem híjták mostanába, vadászni es nem lehet mindétig. Ama urakkal, kiket es maga köré gyűtött, sok boritalt elfolyatnak. Némelykor olyanokká válnak, mint a sertvélyes marha, de hát mü es itt a teendő? Semmi se, hisz firfiember. Emmég csak es nem vón akkora gaztett, mint amit az elébbi napokon elszenvedni vótam kételen. Befelé ügyekezek az udvarházbúl, hol is a különbféle rendeleteket kiadám (mert a hasára nagyon kényes ükelme). Kappant kévánt, akit es egy birkába bévarrunk, osztán úgyan forgassuk az nyárson, azhogy aztat te is sokabbat tevéd, legutóbban es, amikoron tenállad vendégeskedénk. Akkor es úgyan vót, hogy amint  a kappanyállat megsüle, odabe, akkor van készen az egész nagy sütet. De a forgatásra és pácz-levekre jól kell ügyeljek, mert ha nem ojjan az ézi, bátyád üstöllést káromol éngemet, hahogy mán a főzetem se a régi. Mostanába az egísz kedve keserő, mint az epe. Nemtok belé egy ígét se, vajha mi esött az lelkivelágába nekije. Namán mostan, hogy továbbat írgyam a nagy esetet, eccerre menék befelé az nagy terembe, ahol magát gyakorlá a víásba, csak úgy egyedül e. Hát vakuljak meg ha nem az igazságot vallom ki tenéked Borbállám, nem a cserfes küs cselédjánt gyömöszli kétmarokkal? Süjjeggyen el a főd alattam, ha nem az tejjes igazat irom e. Én es a süjjedés széllére kerüttem, meglátván gyalázatos magaviselettyét. Bevágám a nagyajtót, akkor a személly kifutkozott. Az én uram meg nagy veress ábrázatokkal még fejjebben kezdé, mit ártakozok én az ő gyakorlatozásiba, hogy ű má egy szemperczenetet se nem tőthet el egymaga. Eztet mondd ki, Borbállám, még az űé vót a nagyobb! Én úgy hápogtam, mint a tömött lúd, de csak szavamho jutottam, osztán kapott a fejire: -Nem eszi meg a szégyen kigyelmedet, ijjen gyalázatos magaviselletet tanusítani az én házamba e, ahun én, mint hites felesíg tetégedet tizenöt esztendők óta folyton szógállak? Vót-e híjjod valami es? Meg kelle hágni a küssebbik cselédet, mert rajtad leend a görcs? Vótam én ellene egyetleszer es, hogy éngemet ágyas házamba fel ne keressél? Küdtelek én tetégedet kifelé onnan egyszer es? Vajha csak nem az szentlélek vót, hogy az tizenöt évek alatt hét gyermeket hoztam ez világra? Tán egymagam csináltam é egyet es? Meg másmiféle híjjod vót-e, te elkárhozott lelke az Úrnak? Nem es állandójan lestem a kévánságodat, te szeméremtelen, alja vénember. Negyvenöt éves lesz mán, kifogta a köszvény, nem győzém melengetni, kenyögetni! Hahogy egy szoknyát lát, felejti, hogy az ina fáj?-

Eztet így egy szusszantásra a nyakába zúdétottam. A meg se nem köpni, se nem nyelni nem tuda, mer éngemet még ijjen paprikássan fűszerezve nem tanált a tizenöt évek alatt egyet es. Nem szólott a nagy hadfi egy ígét se. Mint a csuka úgyan béfogta, amit a bajusz alatt hord, osztán kimene nagy csendességbe. Hát mongyad, Borbállám, hát éngemet ne törjön ki a rossz, mikor ijjet láték a saját egyazon két szememmel?Ne akadjon ki a fejembe az

mérsékletesség? Hát persze, hogy persze, kiakadt. De ez kirohanásom végül is sikeressen mondható ezedátig. A kegyelmes férjúr azolta ügön le van csendesedve. Udvarias itten nekem, mint egy hoppmester. Gyalázatos, most csinálnád mán visszafelé, kit széjjelrontál vala? Gondolám magamba, kuncogva, de közbe rettentőjen szigorú képeket vágok, münt kinek az rokonnyát akasztyák. Maj békülök, ha mán eleget járatta rajta az esze velejit, vajh mit veszítene, ha es elhagynám a házát. Az én édes szülém bőven el bírná látni mind a magam személlyit ugyanúgy, mind az összes kis gyermekeket. Hijjonk nem vón egy es. De még ezen eccer meg kell neki engedjek. Ha továbbat es jól viselleni fogja magát és jóban foglalja. Családot oktalan botorság csak úgy ripsz-ropsz széjjel bontani.Csak még mostan ügyelek rá, hogy nehogy hamar megengedjek neki, mer megincsak kacsintósra veszi a természettyit. Ijjen egy nagy borzasztóság esett meg minállunk édes egy Borbállám. Ha mennénk es hezzátok, ahogyan ez mán elé van gondolva és látnád, hogy békesség van, akkor nem említsél erről a te tudomásodrul egy szót es.

Maraggyon a münk kettőnké. Ha ne adja Isten, nem javulna, még nagyobb dorgatóriummal leszek feléje, de reméllem használt a lecke feladvány, kit éntüllem alapossan megkapott. Ezen gyalázatosságok estek meg münknállunk. Legyen ezen levelem tejjes titkosságba tartva, mert hahogy filibe jutna, hogy én őellene ténállad ágállok, bizony szűk lenne idehaza  a szoknyakorc.

 

Reméllem tikteket a Jóságos Atya minden jó egésségekben tarta. Valamint reméllem, hogy a te uraddal nem fordult elé ijjen fajta unatkozás, mer ha ügön, akkor verd el te es a derekát. Mink asszonyok kell,hogy a résen legyünk, mer a lú zabba megyen. Csókollak tikteket üdvözleteimmel egyetemben bánatos sógornéd, Erzsébet asszony.(a pöcsétet nagyon ügyejjed, mer az én gyűrőmmel ütém a viaszt, ha az meg leend sérülve, bizon ez én uram kíváncsisága lészen mögötte, mirül es mihamarabb kerüllő szóval értesíccsél.)

 

 

thao

(saját alkotás)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.