Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csodálatos mandarin

2010.02.08

A csodálatos mandarin

 

 

Bartók Béla a legelnézőbb zenekedvelő szerint sem mondható könnyű falatnak. Szerénységemet 5 évesen lökték bele a muzsikába, ott is ragadtam.

Sokszor bele kellett az orromat verni a …levesbe, hogy érettebb fejjel kinyíljon előttem az a megmagyarázhatatlanul bonyolult, mégis végtelenül egyszerű és gyönyörű világ, amit ő mutat meg nekünk. Erkölcsileg feddhetetlen, kőkemény, negyvenkilós emberről van szó. Majdnem meghalt 18 évesen, mert kezdett elfogyni. Aztán mégis megtartotta a Jóisten, mert kellett ő ide nagyon. Amikor ő Budapesten élt, kb 15 autó száguldozott az utcákon, meg talán valamiféle villanyos, vagy mi. Olyan éles volt a hallása, hogy füldugóval járt tanítani a Zeneakadémiára, mert nem bírta a zajt. (Most mivel járna, szegény?). Amikor már megtagadta mindazt, ami itt folyt és kivándorolt Amerikába, a magyar származású szomszédasszonyának, aki életrajzi könyvet is írt az amerikai évekről (Agatha Fasset), elveszett a macskája. Bartók elmondhatatlan kilométerekben mérhető messzeségből meghallotta a szerencsétlen állat keserves nyávogását. Úgy szedték le egy fáról. Nősülni is azért kényszerült kétszer, mert Pásztori Ditta nem kérdezett, csak lezongorázta, amit jó ura a kottába beleírt. Mártáról nem lehet sokat tudni, csak a külsős mindig kiesik. Egy idő után nem bírja, meg nem is érti az egészet. Nem tudja felvenni a fordulatot. Ez az átkozott hivatás 24 órás. Vele menni, vagy kihullani, más megoldás nincs.

 

 

Erről a furcsa emberről le kellett írni ezt a pár semmiséget, ahhoz, hogy eljuthassunk a Mandarinig. A Mandarin a kérlelhetetlen akarat emlékműve. Bartókba öntve. Jobb fémet nem tudok. A történet egyszerű.Három strici futtat egy szerencsétlen kis prostit. A haszon az övék. Ez a kis pária csábít, végrehajt, amazok zsebelnek. A diáknál, az öreg gavallérnál sima minden.Ahogy a mandarin megáll az ajtóban, a zenében olyasvalami történik, amitől keresztbe áll a levegő. Áll. Összefont karokkal. Rettenetesen tud állni. A hangszerek kétségbeesetten sikoltoznak, mert már itt a végítélet. Pedig még csak bejött. Aztán meglátja a lányt. Itt viszont neki annyi. Vége van a nagy rettenetességnek, mert elkezdi akarni. Mindenáron. Ha pedig egy kemény figura akar valamit, az megkapja. Elindul a háború a szegényes kis mocsoktanyán.Az ügyes fiúk cseleskednek, rég kipróbált módszereket alkalmaznak. Csakhogy ez ám nem kisdiák, meg öregúr. Ez maga a végzet. Sérthetetlen, mert akar.

Természetes, hogy mindannyian tudjuk a szimbolikus jelentését annak, hogy háromszor ölik meg és háromszor támad fel. A színpadi ábrázolás nagymesterei drasztikusak, összegzőek, könyörtelenek és képszerűek. Nekik egy felvonásban kell elmondani egy vágyat, egy érzést, egy akarást, ami a hátköznapokban évekig, akár egy életen át eltarthat. Ezért mondjuk, hogy valaki teátrális a mindennapi életben.Ott alig van helye ilyen formátumú

megnyilvánulásoknak.A színpad: esszencia. Láttat, felemel, összetör, darabokra szed. Mármint minket. Aztán majd szépen összerakjuk magunkat előadás után, ha tudjuk.

A mandarin mindent és mindenkit legyőz. Újra és újra fölkel, mert kell neki a nő. Olyat lát benne, amit senki, soha azelőtt. Ami nekünk csodaszép, más elmegy mellette, meg se látja. Ő meglátott és AKART. Aztán megkapta. Ahogyan megkapta a vágy testet öltött tárgyát, összeesik, mint a rongy és kileheli a lelkét.

Vágyunk dolgokra, vágyunk emberek után, vágyaink kimeríthetetlenek.Bartók Bélától azt tanultam meg, hogy nem az a legszerencsésebb állapot, ha meg is kapom. Általában kevés dolgot kapunk meg. Furcsamód a megkapott dolgok, lett légyen az tárgy, kapcsolat, bármi az életben már nem is olyan értékes.A legnagyobb szerelmek és az ebből született versek, gondolok szegény Juhász Gyulára, gyöngyöket sírtak, örökre megmaradtak.

Szerintem, ha Juhász Gyula kézközé kapja azt a balga félállatot, aki elé szórta, szórta a gyöngyöket, ő maga ijed meg a legjobban. Ezt hívjuk karácsonyfa effektusnak. Adott a fenyő. De nekünk nem jó ám így! Teleaggatjuk általunk elképzelt nagyszerű tulajdonságokkal, erényekkel. Felruházzuk mindenfélével. Magunk csodálkozunk legjobban, hogy az akkor is zöld marad, tűlevelei vannak és végső soron olyannak kéne hagyni, amilyen. Fenyő alatt a kiszemelt emberpéldányt értettem.Olyat várni tőle, ami nem természete, nincs a tulajdonságai tárában, legalábbis ostobaság. Ha olyannak szeretjük, fogadjuk el, amilyen, halleluja! Ha aggatni kezdünk, mi csalódunk legnagyobbat, mert szegény nem adhat mást (csak mi lényegtelen, de ez keserű vicc volt), csak a valóságot:önmagát. Ha ezt a megváltoztathatatlan tényt nem vagyunk képesek elfogadni, széthullik minden, s mindenki csalódottan balra el.

 

 

Az elfogadás képessége magasrendű adomány. Képezhetjük is magunkat lelkileg ebben az irányban, csak ez nehéz iskola.Mire meg már tudunk erről a tényről mindent, addigra elfogy a türelem. Fiatalon, teli kezdősebességgel, életenergiával ennek a képességeknek a birtokában lenni a legnagyszerűbb dolog a világon. Amikor valakiben, valakikben belátás, tolerancia és megértés van, abból születik az életre szóló házasság, az örökre köttetett barátság, a hűség, mint természetes és magától értetődő képesség. Ezeknek birtokában a csalódás, a sárdobálás, az elégedetlenség mehetne a nyavalyába. Tökéletes világ viszont nincs. Annyit azért csak nagyon csendben hozzátennék, hogy egy jó nagy”mandarinozás”is lehet életre szóló élmény, amiből a még hátralévőben táplálkozhatunk. Szóval most sem oldottam meg semmit. Ki -  ki tegyen legjobb belátása szerint. Szórjon gyöngyöket, díszítsen fát, vagy gyilok, cselszövevény alapon mandarinozzon egyet az életében.Egy fontos. Mindezek ellenére próbáljon meg rendes ember maradni. Mert elviszik a börtönbe a nagymamához.

 

 

thao

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.