Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pillanat töredéke

2010.06.04

A pillanat töredéke

 

 

 

Olyan régen vagyunk már együtt! Furán, nem szokványosan, de nagyon szerelmesen. Rengeteg félreértést, fölösleges fájdalmat átélve, amikről kiderült, sorra- rendre, bolhából elefántot gyártottunk. Aki nem a legelső pillanatra találja meg a párját – az egyetlent, tudja, mennyi minden miatt kell megugrani a száz tű hosszát…

 

Elérkezett a nap, amire annyit vártunk. Nincs többé szívet hasító várakozások sora. Megnyugtató megoldás, mindenkinek, s végre veled vagyok, egyetlenem. Szinte összefolynak a napok, csodállak és hagylak élni… Nem szólok olyanba, amihez igazán nem kellek, de mindenben melletted állok, amikor akarod. Így terveződött ki az utazás, mely nekem azért nagy élmény, mert nem tudtam, hogy véghez tudom vinni, másrészt az elengedett, nyugodt kikapcsolódásból nekem nagyon kevés jutott. Az is munka volt, amikor szép tájakon jártam. Ne boncolgassuk, hiszen elmúlt és kicsi kézremegéssel,

de boldog szívvel készülök veled elmenni. A repülőt ismerem. Nem szeretem, de ki lehet bírni. Most meglátom, hogy a tenger nemcsak a „képguru” lapjain oly csodás kék és a pálmák sudárak , vagy földig hajolva a vízbe érnek. Selymes a homok és nyüzsgéssel teli a messzi városok. És mindez teveled. Csak te, meg én. Minden úgy haladt, ahogy elterveztük. Lubickoltam a boldogságban. Folyton téged néztelek és most tudtam meg, egész életemben csak rád vártam, csak téged szerettelek és minden pillanatban hozzád szóltak a gondolataim, akkor is, amikor még nem is tudtam, hogy létezel.

 

A tarka forgatagban öleltél, a tömegben. Nevettünk sokat, arcunkat a nap felé fordítottuk. Nálunk senki nem lehetett boldogabb. Kis kávézó teraszára ültünk, mert addigra rengeteget gyalogoltunk már. Megkóstoltuk az egzotikus gyümölcs - coctailt és ejtőztünk, de fogtad a kezem. A cigarettát már régen letettem – tudtam, fulladsz a füsttől. Nem volt áldozat egyáltalán. Boldogan tettem, hisz te is megtettél értem már annyi, de annyi mindent. Lélegző, élő szeretet fonja át a napjaimat és tudom, mindig együtt vagyunk és gondolsz rám, akkor is, amikor dolgod után futsz. Én is rád gondolok mindig, illetve ezt nem is kell kimondani, mert az lenne a furcsa, ha egy percre is kimenne a fejemből, hogy vagy nekem.

 

A fegyveresek a nyugodt nyüzsgésből úgy ugrottak elő, mint egy látomás. Iszonyú sikoltozás, kavarodás. Te átöleltél, szorosan, magadhoz és nem engedtél mozdulni. Sokkal nagyobb vagy nálam, nem féltem, csak öleltelek, hogy együtt maradjunk.A lövések iszonyú sorozatban kaszálták az embereket. Én próbáltam – mit is? Valahogy téged próbáltalak védeni, de a szorításodtól moccanni sem tudtam. Éreztem, elestünk, s a hirtelen beállott csendben két dolog volt furcsa. Az egyik, hogy fogod a kezem, a másik, hogy rajtam fekszel és nem próbálunk fölállni. Megmozdultam, te nem követted, holott mindenre együtt rezdültünk, reagáltunk. Szólongattalak, mert a kezed szorítása nem enyhült, de nem is lankadt. Nem feleltél. Akkor valami meleg, sűrű folyadék kezdett mellettünk és a hátam alatt terjedni, mint egy tócsa.

 – Meghalok. -  gondoltam és ez nem félelemmel töltött el, hanem nyugalommal és békével. Hála istennek, a hátam fölfogta a lövedékeket és neked nem lett semmi bajod. Szivárványossá váltak a képek, irreálisan nagyra nőtt egy-egy szempár, vagy arc, de a tiédet tisztán láttam .

- Szeretlek , nagyon! – ezt még el tudtam mondani, láttam, hogy rám potyognak a könnyeid, de a kezem már nem érte el az arcodat, hogy megnyugtassalak, jó így. – Nagyon boldo…  - tovább nem tudtam mondani, mert elsötétült minden. Arra még jutott idő, hogy felérjem ésszel, el fognak szórni, mert ez régen eldöntődött már.

 

Az utolsó gondolatom te voltál és egy apró fohász – féle , milyen jó, hogy mellőled mehettem el, nem téged kell, hogy így lássalak. Az, hogy szeretlek, úgyis meg fog maradni.

Örökre.

 

thao

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.