Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amikor eljön a szerelem

2010.02.08

Amikor eljön a szerelem

 

 

 

 

Amikor ez történik, akkor az ember legkegyelmibb állapotát éli, amit ezen a földön megélhet. Mindenki megérdemelné, akinek tiszta a szíve és szeretetre képes. Sajnos, ez nem így történik, de most hagyni kellene a borús oldalt kicsit. Talán egyszer lehet örömködni is…

 

 

 

Első léptei is fölismerhetőek már, csak az, akit ez a páratlan nagyszerűség megérint, nem meri, vagy nem akarja észrevenni. Mert macsaklépteken jön. Tapintatosan és puhán, mint álom a nyugodtan alvó babára. Érezni kezdi az ember a másik szavainak zamatát. Ezt nem tudom érzékletesebben visszaadni, másként megfogalmazni. Nem is akarom. Valahogyan az ember megforgatja a szavak ízét. Olyan állapotba kerül tőle, mint az ínyenc egy jól kiválasztott, nemes bor kóstolása után. Csak finoman, kortyonként. Ettől olyan mesés. Talán még egy hasonlatom is lenne rá. A még nem tudatosan imádottal folytatott párbeszéd egy langyos, nyári medence analógiája is lehet. Az ember elmerül benne. Nagy, széles, kényelmes tempókat véve úszik az őt körülölelő, bársonyosan símogató vízben. Odakünn a forróság tombol.

Ettől még elmondhatatlanabb a hűs elem érintése. Aztán ez a kellemes állapot állandósul, ha a valódi érzelmi tartalom jelen van. Ekkor már a legnaívabb „fürdőző” is mélyen elgondolkodik. Rá kell jönnie, nem lehet az véletlen, hogy a másik szavának érintése mennyei érzéseket kelt. Megnyugtat, egyben föllázít és türelmetlenné tesz. Tovább kell lépni, hiszen így természetes.A másik lényének látványa, teljes habitusának szemmel befogadása a második, nagyon fontos lépcső. Az ember, mivel már szereti, valahol ott mélyen, mindent kedvesnek tart rajta. Ha hevesen gesztikulál, akkor azt, hiszen vérmérséklete, indulatos, vagy nyugodt természete a beszédhangjából, a fölcsattanó indulatok hevességéből már előre kirajzolódott képzeletben. Itt csak az történik, ami egy befejezetlen mesterműnél a festészetben. Rákerül még egy- két ecsetvonás.A mű immár kész. Ime, az ember, akit vártunk, akiért rettegve imádkoztunk magunkban, hogy végre jelen legyen. Itt van. Beisszuk a látványt. A látvány ugyanolyan kedves, mint amit

megismertünk, hiszen a hang ezer árnyalatú. Nem tud rejtőzni alája senki. Mindent megmutat. A „face to face” beszélgetés már az érintés előszobája. Itt már a két ember a szavakkal meg is tapintja egymást. Amikor elétérdelünk, kedvesen megfogjuk a kezét, közelről belenézünk a szemébe, ott már a bizonyosság fészkel. Ott véglegesen eldől, hogy őrá vártunk, őt akartuk, vele szeretnénk élni. Igen, ilyen gyorsan. Mert az ember teljességre vágyik. Érdekes az a gondolat, amit tudományosan is megalapoztak – talán. Bármennyit próbálkozhatunk, igazi párja csak egy van az embernek élete folyamán. Azonnal csak a különlegesen kiválasztottak találnak rá. Arányuk csak ezrelékekben mérhető. Őrajtuk pontosan látszik, hogy nem avítt konvenciók, kényelembe fúlás, vagy mocskos anyagi meggondolás tartja össze őket évtizedeken át. Ők így élnek. Valahogyan ezt a magasztos állapotot azért nem tartom üdvözítőnek, mert ami „csak jön”, amiért nem szenvedtünk meg kutyául, annak a megbecsülése sem juthat el a tudat legmélyére. De tiszteletben tartom, természetesen. A sokat próbált, megszenvedett emberre a reveláció erejével hat a megtalált, tiszta, véglegesség ígényével berendezhető öröm. Miben rejlik az öröm maga? Oly kevés és mégis oly rengeteg. Várni rá, mert jönni fog, üdvözölni, karjába símulni, megetetni, uram bocsá’ megfürdetni – pedig felnőtt, tehát maga is tud…

 

 

 

Megérkeztünk. Elhelyezkedünk benne. Lényünket átfogja egy meghatott pára. Igen, itt vagy. Igen, létezel. Igen, nekem jöttél el, hogy örülhessek az áldásnak, hogy megszülettél, hogy végre IGAZÁN „ketten lehetek”.Ha valaki most bármiféle zaftos részletet várt, rettentően ki kell ábrándítanom.

Az a tartomány egy általam mélyen lenézett iparág terméke. Amit ott okádalomul bemutatnak, az a szerelemben is eljön.Szépen, kifinomultan, lengén, mint egy árnyalat és telisteli szőve bársonyos finomsággal, érzékenységgel a másik iránt.

Igen, ezek a szent berendezkedés napjai a „másnapokban”, ahol semmi helye elferdült, kifacsarított, tönkretett, szépségefosztott borzadálynak. Írja mindezt egy élete virágában lévő, messze nem aszexuálisnak aposztrofált, igazi nő, aki tudja, hol az érték, aki tudja, hol a mérték, a szeretet, melynek lángjánál a szerelem tüzes csóvája még fényesebbenízzik.

Kívánom minden embertársamnak ennek a színtiszta, teljes mélységig történő megélését.

 

 

Szívből, komolyan.

 

thao

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.