Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÉRDEKES AJÁNDÉK

2010.05.27

ÉRDEKES AJÁNDÉK

 

 

A két megtépett ember a legképtelenebb helyzetben találkozott egymással. Őrült szerelem lett, aztán nyugodt hullámverésű összetartozás. Tudták, késő. Olyanok voltak a körülmények, hogy előre látszott – soha nem lehetnek egy pár, egymásba karolva, az utcán sétálgatva, beszélgetve, egymás pillantásába belefeledkezve. De mindketten, hangosan kimondták, egymás előtt, ez életük szerelme. Úgy élik meg – ahogy lehet.

 

Eleinte a asszony nagyon sokat lázadt. Kemény tisztessége utálta ezt, ahogyan élniük kellett. Az egyetlen feloldozást a kedvese számára abban látta, hogy a farkasverem szelídségű házasságban nem értek egymáshoz a felek. Ezt nem bírta volna el és nem is ment volna bele. Így szerelemnek, imádott, simogatott, dédelgetett csodának csak az ő szép teste és lelke létezett az általa gyönyörűnek látott férfi számára.

Már nem beszéltek arról – mi lett volna – HA. „A kiömlött tejbe…” így nem sírtak bele. Milyen érdekes, a japánoknál ez a közmondás ugyanígy létezik. Találkoztak hát, imádott asszony fészkében, ahol a hatalmas, ugyanakkor vékony és kecses férfi úgy nyugodott meg, mint egy két perc alatt tökéletesen ható magánszanatóriumban. Elfeküdt a nagy ágyon, pár percre lehunyta halálosan fáradt szemeit és beleolvadt a kedves környezetbe. Olyan gyöngéden, olyan meghatottan szerette karcsú „Árnyék- asszonyát” – hiszen a világ számára ők nem léteztek – mint egy virágot, egy meg nem ismételhető csodát. Ellátta mindennel, amit csak tehetett, pedig soha nem kérték.

Ő meg csodás pulóvereket kapott, hasznos, ötletes ajándékokat. Vele „otthon” nem törődött senki. Bevallotta, hogy kemény vallásossága, mely nagyon emberi és szép volt, valamint visszahúzódó természete eddig a pillanatig kivárt. Nem szégyellte (egészségesen gondolkodott), büszke volt rá, hogy hagyta folyni az időt az IGAZI megtalálásáig. Ez olyan óriási élmény volt, hogy igazi összeszokásuk után ( azon idő alatt is csak imádott asszonya sértődgetett) – már megszűnt a számonkérés. Nagy terhét, ami a vállát nyomta, a női lélek átérezte, átvette – azzal, hogy nem bántotta többé még egy telefon követelésének erejéig sem. Kivárta, míg eljött. Elúsztak a csodában, ami mindig, mint egy pogány istendicséret, pálmákkal, gyümölcsökkel, hatalmas érzelmekkel történt velük. Senkivel nem cseréltek volna és tudták – nem adják egymást semmi áron. Asszonyi türelem és empátia kellett az elején, hogy a sérült lélek megnyugodjon. Összeszoktak és a férfi boldog és felszabadult lett, mint életében soha. Olyan csodák kertjébe lépett, amiről nem is álmodott. Arról határozott akarata volt, hogy igazi szerelem nélkül nem hal meg. Most megkapta és megköszönte az istennek, mélységes hálával.

Egyszer – már az elengedett nyugalom perceiben a kecses női test ráfonódott és elmondta végakaratát. Hamvait el kell szórni. Nem tartozott ez most ide, mégis kikívánkozott. Az első NEM ekkor hangzott el a férfi szájából.  A nő vitatkozott – nem megy a földbe, szállni akar, nem lesz unott kötelesség senki nyakán.

A maradvány úgysem ő. Az csak por, a lélek meg szabad, minek erőlködni. Nem jött rá válasz – meglátjuk – ez, csak úgy morzsoltan, de a téma abbamaradt. Már több év eltelt, egészen belejöttek kettejük forgatókönyvének okos véghezvitelébe.

A helyzet minden téren egyre kilátástalanabb lett, a szerelem egyre mélyült. Ez adott célt és nyugalmat.

Gyönyörű, napos, nyugodt délután érkezett el. Sietés nélkül, kapkodás nélkül, ebéddel, mert imádtak együtt enni, a szépen terített, gyertyafényes asztalnál. A gyertya napos verőfényben is elengedhetetlen egy ilyen csodás étkezés alkalmával. Hosszú gyönyörű délután, mely fáradtan belehajlott az estébe.

Eljött a búcsúzás, mert a nagy embernek még voltak dolgai. Öltözés közben forrón átölelték egymást és akkor a hozzá képest kicsi asszony megszólalt. – Én halok meg elébb, ez teljesen valószínű. Nem bánom, akkor egy árnyas területén a temetőnek csinálhatsz nekem egy picurka sírt. Mit fogsz ráírni?

- Csak a keresztnevedet a birtokos m – mel a végén, hogy az enyém vagy. – Ki fogsz járni hozzám? – jött még egy kérdés.- Hiszen azért akarom, hogy legyen hová járni! – szakadt fel a óhaj. Igen ezt érezte meg a másik szív, ezért adta meg magát, meggyőződése ellenére. Együtt – arra nem volt esély, mert a családi kriptában már megvolt a „maradvány”- nak a helye a  férfi számára. Az asszony tudta, ilyen hajtásban, ilyen egészséggel kicsi a valószínűsége nagylelkű ajánlata megvalósulásának. De tudta, érezte, bármily csekély is rá az eshetőség – ezt a bizonyosságot meg kell adni élete másik felének. Hogy legyen hová kijárni, panaszkodni, beszélgetni.

 

Aki halottal beszélget – nem hülye, hanem érző, értelmes lény. Elgondolta – neki végül is mindegy. Ha gondozzák az emlékét, van aki megtegye, szívmelengető. Ha kívánsága szerint elszáll, akkor meg szabad lesz. Kettős béke honolt a szívében. Átkarolta a drága lényt és úgy engedte útjára, hogy hamarosan látja újra – de most egy lépéssel még közelebb kerültek, mert most már tényleg mindent neki adott.

Teljesen az övé.

 

 

 

thao

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.